A székely művelődés évszázadai

Magyar ​nyelvű kisebbség, magyar nyelvűek között? Mi teszi azzá a székelyeket? Az, hogy a „héthadú magyaroknál”-nál jó kétszáz évvel korábban érkeztek a Kárpát-medencébe? Az, hogy e hazában sem ért véget vándorútjuk, amelynek legmegrázóbb epizódjai a madéfalvi veszedelem (1764), és a második világháború során végrehajtott bácskai (1941), majd völgységi (1944) áttelepítés? Az, hogy az állattartó népek hagyományait őrző rovásírást a mai napig értik és használják? Az, hogy a Magyarországra is késve érkező modernizáció az ő falvaik „atyafiságos” viszonyait még későbben bomlasztotta fel? A magyarok általában ismerik a székelyek különleges katonai szerepét, s tudják, körükben a feudális úr-szolga megkülönböztetés nem volt olyan egyértelmű, mint az ország egyéb vidékein. Szinte mindenki hallott már a „székely kapu”-ról, sokan ismerik a „székely himnusz”-t, és vannak, akik számára az is egyértelmű, hogy a „székely harisnya” tulajdonképpen nem harisnya. Könyvünk a székelyekhez kapcsolódó „kuriózumok” mögé tekint: a székely kultúra bemutatására törekszik. Olvashatunk a kultúrát teremtő közösség belső rendjéről, az írásról, az oktatásról, a nép építészetéről, ruházkodásáról és díszítőművészetéről, a népszokásokról, s a hozzájuk kötődő dalokról. Megismerkedhetünk a szülőföld hagyományait „tudatalattijában” is folytató „magas kultúrával”: a székely származású „hivatásos” képzőművészekkel, irodalmárokkal, a színházi élettel, de néhány nagy egyéniségnek köszönhetően a magyar tudományos világba is bepillanthatunk. Külön tanulmány foglalkozik az orvoslással, amely – tekintettel a székelyek körülményeire – elsősorban a népi gyógyászatról árul el sok furcsaságot. Minden témánál az idő múlása adja a fő rendező elvet; így akár a falutörvényről, akár az irodalomról, akár az orvoslásról kerül szó, megelevenedik a messzi keletről a nyugati „Óperenciáig” vivő, majd újból keletnek forduló, s az erdélyi hegyekig vezető székely vándorút, és átélhetjük a nehezen megtalált haza megtartásáért tett erőfeszítéseket. A könyv 15 tanulmányát alkotó 18 személy között van tudós, tanár, jogász, orvos és lelkész. Azonos bennük, hogy székely származásúak, vagy erős szálakkal kötődnek a székelységhez. Egyikük sem felejti el, hogy a székely művelődés a magyar művelődés része és azt sem, hogy egy népcsoportnak a történelemben változó határok és életkörülmények között is meg kell találnia a békés boldogulás útját. „Tudjuk azt, hogy 1300 éve, amióta népünk kialakult, igen sok meg nem értéssel, tudatlansággal, rosszindulattal kellett megküzdenie. Ha az elmúlt küzdelmeket túléltük, az újabb 1300 évet is túl kell élnünk” – írja az egyik szerző. E hit erősítését szeretné a könyv szolgálni, a ma kétmillió főnyire becsült székely-magyarok értékeinek a lehető legtöbbre figyelő megörökítésével.

Mutass kevesebbet