Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A szervezeti élet kérdései a KISZ-ben

A szervezeti élet kérdései a KISZ-ben - Régikönyvek
(0 vélemény)

A KISZ politikai befolyásának, az alapszervezetek akcióképességének és az egyes KISZ-tagok aktivitásának fokozásához fontos feltétel, hogy erősödjön a szervezeti életünk demokratizmusa, rendje, fegyelme. Ez minden KISZ-vezetőtől, azt követeli, hogy ismerje ifjúsági szövetségünk szervezeti életének szabályait, helyesen értelmezze céljukat, és megfelelően tudja alkalmazni őket. A KISZ vezető szervei kimunkálták a szervezeti élet szabályainak rendszerét. Kézikönyvünk e rendszerre épül, amelynek legfontosabb alkotórészei a KISZ szervezeti szabályzata, a szervezeti élet fő kérdéseit magába foglaló központi bizottsági határozatok és a szervezeti élet gyakorlatával összefüggő kérdéseket szabályozó intéző bizottsági határozatok. E kézikönyv megjelenésétől elsősorban azt várjuk, hogy a szervezeti élet elveinek és szabályainak egységes értelmezése nyomán a legfontosabb kérdésekben egységes, demokratikus gyakorlat alakult ki. Másodsorban azt, hogy a KISZ-szervezetek, -alapszervezetek titkárai, aktivistái és a KISZ függetlenített vezetői e kézikönyv birtokában magabiztosabban oldják meg a szervezeti kérdésekkel kapcsolatos feladataikat. E célokat szem előtt tartva a szervezeti kérdések teljes körű, tömör kifejezésére törekedtünk.

Kiadó:
ILV Ságvári Endre könyvszerkeztőség
Kiadás éve:
1980
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat
ISBN:
9634222609
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
183 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.10kg
Kategória:
Előszó 3
A szervezeti élet általános kérdései
A KISZ a párt ifjúsági szervezete 7
A KISZ céljai, hivatása 7
Az ifjúsági szövetség jellemző vonásai 9
A KISZ és a társadalmi környezet 13
A KISZ tagjai. Kötelességeik és jogaik 15
A KISZ-tagság alapfeltételei 15
A KISZ-tagok kötelességei 16
A KISZ-tagok jogai 20
A tagfelvétel. A tagsági viszony megszűnése 25
A tagfelvétel alapelvei, a tagfelvételi eljárás módja 25
A tagfelvételi eljárással kapcsolatos egyéb kérdések 28
A KISZ-tagsági viszony megszűnésének formái 29
Kilépés 25
Törlés 30
Kizárás 31
A KISZ szervezeti felépítése; irányítási rendszerével, működésével kapcosolatos elvi és gyakorlati kérdések 32
A KISZ szervezeti alapelve és a demokratikus centralizmus 32
Választások a KISZ-ben 32
Az alapszervezeti választások előkészítése és lebonyolítása 35
A titkos szavazatok összeszámlálásának rendje; kik számítanak megválasztottnak 37
A KISZ-bizottságok (KISZ-vezetőségek), pénzügyi ellenőrző bizottságok és azok tisztségviselőinek megválasztási rendje 38
A választott funkciókkal kapcsolatos egyéb kérdések 40
Testületi döntések 42
Kollektivitás és egyszemélyi felelősség 43
Mikor határozatképesek a választott szervek ülései és a taggyűlések? 43
Mikor elfogadott valamely javaslat? 41
A hozott döntéssel egyet nem értő kisebbség jogai, kötelességei 46
A felsőbb és az alsóbb KISZ-szervek határozatainak egymáshoz való viszonya 47
Mikor van joguk a felsőbb KISZ-szerveknek hatályon kívül helyezni az irányításuk alá tartozó alsóbb szervek határozatait? 47
A testületi döntések végrehajtása 48
A határozatok végrehajtásának megszervezése 48
A határozatok végrehajtásának ellenőrzése 49
Az ellenőrző munka alapvető követelményei 49
Az ellenőrzés formái 51
A KISZ szerveződése, felépítése 52
A szerveződés munkahelyi-területi elve 52
A felépítés munkahelyi-területi elve 55
Az alapszervezet 57
Az alapszervezet létrehozása 57
Az alapszervezet feladatai 58
A taggyűlés 64
Az alapszervezeti vezetőség feladata, funkciója és a vezetőségi ülés 59
A KISZ-csoport 69
A szervezeti élet kiemelkedően fontos, ismétlődő eseményei az alapszervezetben 71
A KISZ-szervezeti fogalma 78
Hol kell munkahelyi, tanintézeti KISZ-bizottságot létrehozni? 78
A szervezet élén álló KISZ-bizottság feladatai, működési rendje 80
A területi KISZ-szervek 82
A területi küldöttgyűlések 82
A területi KISZ-bizottságok feladatai, működési rendjük 83
A pénzügyi ellenőrző bizottságok feladatai, működési rendjük 86
A KISZ központi szervei 87
A kongresszus 87
Országos KISZ-értekezlet 88
A központi bizottság 88
A központi pénzügyi ellenőrző bizottság 90
A KISZ-szervek, -szervezetek tervezőmunkája 91
A tervezés 91
A KISZ tervezési rendszere 92
A tervezés feladatai és időrendje az egyes tervezési szinteken 93
"A Magyar Úttörők Szövetsége...." a KISZ politikai irányításával, szerveztileg önállóan dolgozik 99
A KISZ-szervek és -szervezetek néhány ügyrendi kérdése 101
Fegyelmi eljárások és vizsgálatok a KISZ-ben
A KISZ fegyelmi munkájának főbb elvei 112
A demokratikus centralizmus érvényesülése a KISZ fegyelmi munkájában 112
A fegyelmi büntetés kiszabásánál figyelembe veendő tényezők 112
A fegyelmi munka nevelő és védelmező jellege 113
Az írásbeliség követelménye a KISZ fegyelmi munkájában 113
A fegyelmi eljárás során szerzett adatok, ismeretek titkossága 114
A KISZ-fegyelem megsértése 115
A KISZ-fegyelmi eljárás szabályai és módszerei 116
A fegyelmi eljárás elindítása 116
A fegyemi eljárás előkészítése és lefolytatása 117
Döntés KISZ-fegyelmi ügyben 120
A fegyelmi büntetések fokozatai 122
A fegyelmi eljárás lezárása a döntést követően 124
A KISZ-fegyelmi büntetések elleni fellebbezések 126
A fellebbezés lehetőségei és határideje 126
A fellebbezés elbírálása 127
Fegyelmi eljárás korábban lezárt ügyben 128
Saját hatáskörben hozott fegyelmi döntés felülvizsgálata 128
Felsőbb KISZ-szerv módosítja vagy hatálytalanítja a fegyelmi határozatot 128
Fegyelmi büntetés eltörlése 129
Az alapszervezet bármely tagja kezdeményezheti a fegyelmi büntetés eltörlését 129
A felsőbb KISZ-szerv által eltörölhető fegyelmi büntetések 129
A fegyelmi büntetés eltörlésének kezdeményezése a KISZ-tag részéről 130
A fegyelmi büntetés eltörlésének feltételei 130
A fegyelmi ügyek nyilvántartása és jelentése 131
A nyilvántartás és a jelentés szabályai 131
A fegyelmi büntetés és eltörlésének bejegyzése 131
A KISZ-vizsgálat 132
A KISZ-vizsgálat értelmezése 132
A KISZ-vizsgálat és a fegyelmi eljárás kapcsolata 132
A KISZ-vizsgálat elindítása 133
A KISZ-vizsgálat elindításának határideje 133
A KISZ-vizsgálat lefolytatása 133
A KISZ-vizsgálat lezárása 133
Kitüntetések és egyéb elismerési formák
A KISZ-kitüntetések adományozásának általános elvei 138
A KISZ kitüntetései és adományozásuk feltételei 140
Személyeknek adományozható kitüntetések 140
KISZ-szervezeteknek, intézményeknek, kollektíváknak, adományozható kitüntetések 142
A KISZ-kitüntetésekhez járó pénzjutalmak 142
A KISZ-kitüntetések adományozásával kapcsolatos hatáskörök 144
A KISZ-kitüntetések adományozásának kezdeményezése 144
A KISZ-kitüntetési javaslatokról a KISZ választott testületei döntenek 145
A KISZ-kitüntetések adományozásának időpontjai 146
Az állami és a miniszteri kitüntetések adományozásának rendje 147
A KISZ egyéb elismerési formáinak alkalmazása 149
A KISZ-díj és adományozásának rendje 150
Egyéb kérdések 152
Melléklet
A szervezeti élet alapfogalmai 159
Határozatok, cikkek a szervezeti élet egyes kérdéseiről 171
Határozatok 171
Cikkek 172

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...