
(5 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 5 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Középfölde ősi mítoszaiba és legendáiba mélyedhetnek bele A Gyűrűk Ura és A hobbit rajongói ebben a kötetben, mely visszavarázsol bennünket az első- és másodkorba: megismerjük azokat az eseményeket, melyekre a nagy művekben annyiszor utalnak. Az "Ainulindale" és a "Valaquenta" a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A "Quenta Silmarillion" az első Sötét Úr történetét meséli el a Föld teremtésétől kezdve, s közben megismerjük a szilmarilok sorsát is. A három szilmaril Feanor, a tünde kovács keze munkája, bennük ragyog Valinornak, az istenek hazájának fénye. A szilmarilok birtoklásáért csatázik a Sötét Úr a tündékkel, és harcolnak a tündék egymás között is. Beren és Lúthien regéjéből kiderül, hogyan sikerül a szerelem hatalma által visszaszerezni egyet az ékkövek közül. Végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív ember és tünde a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy pedig a tűzbe.Az ?Akallabeth? története már a másodkorban játszódik, amikor Númenor szigete és királysága felvirágzott, majd elbukott.# Majd jön a harmadkori történet a Hatalom Gyűrűjéér... A szilmarilok kötetét J. R. R. Tolkien fia, Christopher állította össze édesapja hátrahagyott írásaiból, minden rajongó őszinte örömére.Ez a kiadás gondos ellenőrzésen esett át, és kibővítettük a rendkívül informatív Névmutató-val is.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634052241 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 530 |
| Fordítók: | Gálvölgyi Judit, Bonácz Ágnes |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Fantasy, Sci-fi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Tetszett a könyv a történet minden ahogy van, kicsit lassú helyenként túl sok az információ de élvezhető. Ez egy olyan történet olyan világ ami csak az álmokban létezik de valami elképesztő és nem tudom megunni. Jó lenne ebből is egy rendes nagy film hogy akik nem olvasnak azokhoz is eljusson a teljesen történet. Gyűrűk ura rajongóknak kötelező.
Mesek és fantasztikus történetek kedvelőinek ajánlom. Szerző saját álomvilágot alkotott különböző nemzetek eposzai alapján, néha még a bibliát vagy teremtés könyvét is kiéreztem belőle. Könnyebb eligazodni a későbbi műveiben ezek ismerte alapján. Változatos lenyűgöző olvasmány, az olvasó egy másik világban egy másik nyelven értheti az eseményeket. A könyv maga a "csata", amely folyamatos mozgásban van és leköti a figyelmet! Nagy élmény volt a történet "részesének lenni"!
Nem gondoltam soha, hogy elolvasom ezt a könyvet, de nem bántam meg. Nagyon szépen fogalmaz Tolkien, nagyon érdekes a történet is, jó volt olvasni és az illusztrációk emelik a könyv minőségét.
Ez volt az első Tolkien kötetem, amit olvastam. Nem tudom a Hobbithoz, a Gyűrűk urához vagy más műveihez hasonlítani, de nekem tetszett. A műben különösen sok a helyszín és a szereplők is magas számot érnek el, így valamikor ez zavarossá teszi a cselekményt, főleg, hogy egy-egy helyszínnek több neve is van. A függelék ebben nagy segítség lehet. Voltak nagyon élvezhető történetek (pld: Lúthien és Beren története, Túrin élete) és számomra kevésbé (nem azt jelenti, hogy olvashatatlan és nem érdekes). Nagy segítséget jelentettek a nemzetségtáblázatok és a névjegyzék. Érdemes elolvasni, mivel betekintést és egyben áttekintést nyerhetünk a Gyűrűk ura világának kezdetétől a Harmadkor végéig, Sauron bukásáig.