
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Védőborítója kopottas, repedezett, halványan foltos, széleknél szakadozott. Fedlap belsején tulajdonosi matricával, szennylapján tollas számbejegyzéssel.
44
hűségpont
Hogy működik az alku?
Egy irodalmi alkotás teljes megismerését, megértését, tehát maradéktalan élvezését gyakran megnehezíti a kérdéses mű sajátos jegyeire: stílusára, „iskolájára”, keletkezésének történeti és esztétikai körülményeire vonatkozó ismeretek hiánya. Számos olvasónk régi kívánságának tesz eleget kiadónk ezzel és az ezt folyamatosan követő kb. 10-12 kötettel, amelyek a világirodalom legjelentősebb irányzatainak, áramlatainak, stílustörekvéseinek – a barokk, szentimentalizmus, romantika, kritikai realizmus, futurizmus, szocialista realizmus stb. – összefoglaló ismertetését, mintegy feltérképezését tűzték ki célul. Természetes, hogy a világirodalmi stílusirányzatokkal kapcsolatban szóba kerülnek más művészetek stílustörekvései is. A kötetek nagyjából azonos felépítésűek: a bevezető esszé ismerteti a tárgyalt irányzat keletkezésének körülményeit, társadalmi alapjait, jellemző stílusjegyeit. Ezt követik az egyes irányzatok megalapítóinak és reprezentáns képviselőinek kiáltványai, programművei, legjelentősebb elméleti megnyilatkozásai.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Izmusok |
|---|---|
| Kiadó: | Gondolat Kiadó |
| Kiadás éve: | 1965 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Athenaeum Nyomda |
| Borítótervezők: | Rudas Klára |
| Nyomtatott példányszám: | 11500 |
| Kötés típusa: | egészvászon, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 288 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Művészetek / Általános Művészettörténet / Művészetek / Festészet / Korszakok, Stílusok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.