A szivárvány

Bruno ​Apitz életrajzi ihletésű könyve a század első két évtizedébe – főként pedig az első világháború és a forradalmak éveibe – kalauzolja az olvasót. Főhősei, a századdal egyidős kis Arthur és édesanyja, Henriette asszony a lumpen-élet alkoholos, örömtelen, állati közönyű és kegyetlenségű poklából indulnak el a tudatos szocdemség, a vállalt forradalmi tevékenység felé. A fiú jár elől – ő teszi fel mohó tudásvágyában a kérdést a munkásfiatalok összejövetelén: „Miért kerek a szivárvány?” –, s ez lesz aztán kettejük titkos jelmondata, a többre, értelmesebb életre való törekvésük szimbóluma. Anya és fiú alakjának megformálása, szemérmes-bensőséges kapcsolatuk leírása teszi maradandó élménnyé a regényt, melyben e két ember körül ott menetelnek és vitatkoznak, sündörögnek és agitálnak barátaik és ellenségeik: fiatal munkások és spartakista értelmiségiek, detektívek és bírák, elvhű és megalkuvó szocdemek – a korabeli társadalom jellegzetes alakjai. Küzdelmes hétköznapokon, tüntetéseken, letartóztatáson és börtönön kísérjük végig a főszereplőket a regényt záró, dokumentumértékű csataleírásig, melyet a lipcsei pályaudvaron vívtak egymással katonatisztek és munkások 1919 januárjában. E jelenetben búcsúzunk el Arthur Bahlkétől, aki – akár a mesék legkisebb királyfia – saját erejéből állt ki próbát próba után, hogy megedződött emberséggel nézzen szembe a reá váró újabb küzdelmekkel.

Mutass kevesebbet