Kosár gomb ikonKosár
Bakos Károly B. Fülöp Ágnes

A Szovjetunió hetven éve

Bakos Károly, B. Fülöp Ágnes - A Szovjetunió hetven éve, Budapest 1987 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 350 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Ez a kötet, amelyet most kezébe vesz az Olvasó, évfordulós tisztelgés egy olyan esemény előtt, amelyre barát és ellenség egyaránt a "történelmi" megjelölést használja. Kerek hetven esztendővel ezelőtt indult el a világot megrázó folyamat, amelynek történelmi hullámai azóta sem ültek el. Ellenkezőleg, mind szélesebb méretekben, mind nagyobb mélységekben hatják át a társadalmakat, épülnek be az emberiség tudatába, válnak szerves elemeivé, céltudatos törekvésévé a tömegek gondolkodásának - és reményeivé a földgolyó minden pontján a szebb, igazságosabb, boldogabb jövőre vágyakozóknak. A Nagy Október! Nem véletlen, hogy az idők során így, nagy kezdőbetűkkel honosodott meg ez a kifejezés, amelynek csupán szóalakját módosította az utóbbi időben helyesírási okokból a nyelvészet. Maga a fogalom az emberek tudatában továbbra is nagybetűs, sőt csupa nagybetűs formában él tovább, méltó emelkedettséggel hordozva annak az eseménynek a hatalmasságát, amely új fejezetet nyitott az emberiség fejlődéstörténete menetében, amely megdöntötte a kizsákmányoló hatalmat egy nagy országban, és utat jelölt a tőkés társadalmi rend világméretű felszámolása, egy új világrend kiépítése felé. Az azóta eltelt évtizedek egyaránt bebizonyították a szocializmus eszméjének fölényét, a szocialista társadalom életképességét, a kommunizmus elérésének lehetőségét és szükségességét. A Szovjetunióban végbement gazdasági, társadalmi és kulturális változások nyomán ez a valaha elmaradott ország - az imperializmus katonai intervenciója, állandó gazdasági, politikai nyomása, támadása ellenére - a világ gazdasági és politikai hatalmasságává emelkedett, amelynek ma már kétségbevonhatatlanul meghatározó a szerepe, döntő a szava a világ sorskérdéseit illetően.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9632090128
Kiadó:Reflektor Kiadó
Kiadás éve:1987
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Kossuth nyomda
Borítótervezők:Sebestyén Gyula
Kötés típusa:fűzött egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:350 oldal + 16 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 19.00 cm, Magasság: 26.00 cm
Súly:1.13 kg
Kategória: Történelem / Újkor-legújabb Kor / Egyetemes

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Bakos Károly

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1943

Bakos Károly (Budapest, 1943. március 2. – ) magyar súlyemelő.

Bakos Károly további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Bakos Károly,Cseh Boglárka - Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2003
Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2003

Bakos Károly,Cseh Boglárka

Kiadás éve: 2002

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Bakos Károly,Cseh Boglárka - Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2003
Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2003

Bakos Károly,Cseh Boglárka

Kiadás éve: 2002

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Bakos Károly,Cseh Boglárka - Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2003
Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2003

Bakos Károly,Cseh Boglárka

Kiadás éve: 2002

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat