A szűz és az egyszarvú

Az ​antológiában szereplő tíz angol költő ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely a háború után, az ötvenes években kezdett írni. E költők kibontakozását késleltette elődeik – T. S. Eliot, W. H. Auden és Dylan Thomas – nyomasztó hatása. Nem mintha őket próbálták volna követni: épp az volt a zavaró, hogy Eliot modernizmusát, Dylan Thomas neoromanticizmusát sem folytatni, sem megkerülni nem lehetett. Ezért Donald Davie és a körülötte rövid ideig működő csoport, a Mozgalom az „ezüstkorhoz”, a 18. századi elejének klasszicista elveihez nyúlt vissza: formai fegyelem, racionalizmus, puritán és közérthető nyelvhasználat jellemzi verseiket – az úgynevezett „szürke tónus”. Szerencsére a költők verseikben kiléptek a saját maguk által szűkre szabott világból, amely már-már provincializmussal fenyegetett. A versek frissebbek, izgalmasabbak, mint azt az elmélet sejteni engedné. Philip Larkin, Thom Gunn, vagy a semmiféle mozgalomhoz nem csatlakozó Charles Tomlinson és Ted Hughes erőteljes hangja megújította a háború utáni angol költészetet.

Mutass kevesebbet