A Szűzanya jelenései három földrészen

A szobor könnyedén átlép, átlényegül vagy talán eltűnik a fényben. Sehol nem marad fényképezhető vagy TV-vel rögzíthető nyoma ennek a világraszóló jelenés-rendkívüliségnek. Mintha valamiféle mindent megsemmisítő gátszakadás menne végbe az anyagvilágban, egy esztelen ideológiára épített materialista világszínpad embertragédiás új, nagy fejezetében. A XIX. és XX. század isteni ajándéka, hogy gipsz, bronz, fa, műkő, vas és gránit anyagú és nem művészi alkotások, festmények, ikonok „varázslatos" módon élővé válnak: sírnak, véreznek, beszélnek, figyelmeztetve az Úristen értékrendjétől eltávolodott világot! (Szirakuza, Japán, Nadzsú, Damaszkusz stb.) És a délkoreai Nadzsú szentélyében vagy az írországi Melleray-ben az élővé vált anyag a Mária-küldetés végén ismét visszatér a szervetlen anyagok merevségébe. Az anyagok élőbe átmenő, majd a matériába visszatérő, egymást helyettesítő mókás játéka nem humorizál-e korunk nagyképű, gőgös emberével? Nem tárgyszerű azaz a templomban jelenlévő papság és világiak számára is követhető és ellenőrizhető folyamatok kapcsolódnak Szőkefalvához, hanem csak a rendkívüli belső kegyelmi, szentségi élmények: többezres nagyságú szentgyónás, 15-20 paptestvér szünet nélküli gyóntató lélek-gondozásával és 2000-10000 lélek szentáldozásával 2000. október 21-én és 2001. június 17-én, szeptember 22-én, valamint december 2-án. Egyetlen napon reggel 8 óra és délután 5 óra között zajlik le ez az élményszerű, prédikációként ható pasztorációs eseménysorozat! A kegyelem világszínpadi máriás show-ja. Abban minden hittudós megegyezik, hogy vannak természetfeletti jelenségek. Arra az illetékes gyulafehérvári érsek vizsgálata fog választ adni, hogy Szőkefalva is ezek közé tartozik-e. A természetfelettiséget az egyházi főhatóság pártatlan vizsgálata igazolja majd, addig pedig az imádkozok szívén kívül - amibe csak Isten lát bele - minden "állítólagos". A Mária-jelenések skáláján talán a legnagyobb ellentétet Szőkefalva képviseli, emlékeztetve a festőművészet halhatatlan Rembrandtjának éles fény-árnyék, világos és sötét ellentétére és gyönyörűségére. Isten választása Márián Rózsikán keresztül az ellentétben mutatkozó nagyszerűségére irányítja figyelmünket: földi vakságunkra és a természetfeletti világosságra, vallási vaksötétségünkre és a természetfeletti élet éltető színeire és éltető fényére, aminek részese a szőkefalvi világtalan, kétnyelvű, járásában, mozgásában mindinkább emberi támogatására szoruló Rózsika.

Mutass kevesebbet