A tehetség definíciói, fajtái

Nehéz és felelősségteljes feladat előszót írni egy olyan könyv fejezetei elé, amelynek az egyik szerzője már nincs közöttünk. Nehéz ezt megtenni több okból is. Egyrészt egy bevezetőben előre kell vetíteni a könyv tartalmi felépítését, ráhangolni az olvasót azokra a nézőpontokra, amelyeket a szerzők képviselnek. Az orvos-genetikusi szemlélet számomra, pszichológus számára bár teljesen érthető és követhető, mégsem tekintem magam autentikusnak a szemlélet képviseletében. Másrészt érzelmileg is felkavaró ez a helyzet, hiszen Professzor Úr iránti tiszteletem és ezáltal a még erősebb bűntudat, hogy én magam később készültem el, lassabban dolgoztam, mint ő a kizárólagos oka, hogy most rám maradt ez a feladat.Kapaszkodom tehát abba a tudatba, hogy a közel 20 éven át tartó együtt - először talán csak egymás melletti - dolgozás Czeizel Professzorral, és az a bizalom, melyet a szakmai kapcsolatunk e hosszú időszaka alatt irányomba mutatott, feljogosít arra, hogy megírjam helyette is a könyv felvezető gondolatait.A könyv tehát, amit az olvasó a kezében tart, a "Tehetségfejlesztő szakpedagógus" képzésünk bevezető tárgyának, A tehetség definíciói, fajtái című húszórás kurzusnak a "tankönyve", melynek oktatása sok éven át kettőnk gondozásában valósult meg. Az idézőjel annak szól, hogy nem hagyományos értelemben vett tankönyvről van szó. Hiányoznak ugyanis azok a strukturális elemek, amelyek a hagyományos, közoktatásban használatos tankönyveknél megvannak (pl. ellenőrző kérdések, feladatok, vagy az alapszövegen túli kiegészítő szövegek: olvasmányok, források stb.). Viszont mindketten törekedtünk arra, hogy a könyv a tankönyvi funkcióját betöltse, vagyis motiválja a hallgatókat, problémákat vessen fel, illusztrálja a problémákat, érdekességeket tartalmazzon, továbbá legyen jól strukturált, érthető, pontos és nem utolsó sorban tudományos szempontból szakszerű. A Czeizel Professzor által írt első fejezet a tehetség genetikai alapjairól szól, melyben sajátos, a szakirodalomban ritkán megjelenő orvos-genetikusi perspektívából tekint a tehetségre, ahogy azt tette számos művében, amikor a nagy géniuszok kivételes talentumának gyökereit kutatta, sajátos módszerével, a családfa-elemzéssel. Kutatásának fókuszába négy speciális tehetség/talentum terület, a zeneszerző-, költő-, festő- és természettudós-géniuszok kerültek, tekintettel arra, hogy ezek mindegyike olyan képesség, amelyre születni kell, tehát a "géneknek bizonyára szerepük van" mindegyik megjelenésében. Mind a négy talentumterület részletesen bemutatásra kerül. E perspektívának a megjelenése megtermékenyítően hatott az említett kurzus tematikájára. Czeizel 4-gyűrűs modelljében megnevez egy olyan faktort, amelyről nem szólnak a korábbi elméletek: a "sorsfaktort", amely "gyakorlatilag nem más, mint az alkotóképesség megőrzésének fizikai feltétele, az élet-egészség" - írja már az 1997-ben megjelent Sors és tehetség c. könyvében, ahol először foglalta össze a tehetség mibenlétéről szóló gondolatait. Számomra ez, vagyis a sorsfaktor ma is modelljének differentia specificája. A festő, költő, zeneszerző, természettudós géniuszokról szóló könyveinek mindegyikében felbukkan a betegségek, devianciák és korai halálozások talentumot rontó hatásának elemzése, ennek nyomán a társadalmi felelősség kérdése.Van egy másik lényeges különbség is, még inkább következmény, ami a genetikus által képviselt szemléletből következik. Nevezetesen, hogy mivel a genetikai komponens szerepe az átlagosak nagy tömegében elenyésző,ezért őket viszonylag könnyen, megfelelő pedagógiai módszerekkel és hozzáállással egészen magas szintig el lehet juttatni a humán tevékenységek bármely területén. A genetikai komponens szerepe viszont az értelmességben a népesség harang alakú normális eloszlását tekintve a széli részeken mutatható ki leginkább, nem véletlen tehát, hogy Czeizel Professzort a szupertalentumok és géniuszok érdekelték, akik a népesség igen csekély százalékát teszik ki, s akiket a legjobb pedagógusok sem tudnak képezni átlagos gyermekekből:"az ő kivételes talentumok alapja különleges G faktoruk".Ezzel szemben a tehetségkoncepciók fejlődésének az iránya ma a kiszélesítés felé tart, a második fejezetben részletezett többféle értelemben. Ezek közül az egyik, hogy azoknak a fiataloknak a tehetsége, kiemelkedő képessége kerül a fókuszba, akik a gaussi axióma szerint az átlagos, illetve átlag körüli 95%-ba tartoznak. Az ő vizsgálatuk során még inkább kell számolni olyan tényezőkkel, amelyek módosítják a tehetség talentummá való formálódását.A második fejezet ez utóbbi szellemben a módosító tényezőkre fókuszál. A fejezet tartalmi egységeiben számot adunk a pszichológiai szakirodalomban fellelhető tudományos fejleményekről, amelyeknek közvetlen tanulságai lehetnek a tehetségről való gondolkodásra és azon keresztül a tehetséggondozás gyakorlatára. Foglalkozunk a tehetség meghatározásával, rámutatva az eltérő nézőpontokra, és arra, hogy ezek a koncepciók hogyan érvényesítik hatásukat a tehets

Mutass kevesebbet