A településfejlesztés elmélete és gyakorlata

Területfejlesztési politikának olyan kormányzati beavatkozásokat nevezünk, amelyek a területi fejlődési folyamatok spontán menetébe kívánnak módosulásokat elérni. Ebből a meghatározásból következik, hogy a regionális folyamatokat nem a kormányzat szabja meg, legfeljebb módosítja; ezért az ország gazdasági-földrajzi képéért, kiemelkedő és hanyatló körzetekért nem a kormányzat viseli a teljes felelősséget. A területfejlesztési politika megfelelő kidolgozásához és alkalmazásához ismerni kell, hogy mi a kormányzat tényleges szerepe (és ezen belül milyen az egyes kormányzati szervek munkamegosztása); ismerni kell azokat a regionális folyamatokat, amelyekbe beavatkozni kívánnak; meg kell határozni azokat a célokat, amelyeket e beavatkozás követ; végül meg kell határozni e beavatkozások legjobb eszközeit, idejét és helyét. A területfejlesztési politika azért kerül új feltételek közé, mert most már világos, hogy az elmúlt négy évben új regionális folyamatok indultak meg és az is feltehető, hogy a területfejlesztési politikában eddig követett modell, a hagyományos, költségvetési újraelosztáson alapuló jóléti modell, nem lesz követhető. Az ország földrajzi képe jelentősen változik. Megjelentek a tartós munkanélküliség és gyors elszegényedés régiói, még olyan nehézipari vidéken is, amelyek évtizedekig előnyös helyzetet élvezhettek; és megjelent a gyors modernizálódás, a gyors megújulás olyan övezetekben is, amelyeket évtizedekig a pangás vagy visszafejlődés jellemzett - mint a nyugati határmenti övezetek. Az ország gazdasági-földrajzi képének átalakulása részben a rendszerváltozás politikai és gazdasági következménye, részben pedig - ugyancsak ennek köszönhetően - a Nyugat-Európában már másfél évtizede kialakult új területi szerkezetek magyarországi megjelenése. A területi különbségek részben abból adódnak, hogy kiépül a piacgazdaság, amelyen belül az egyes települések és térségek versengenek a tőkebefektetésekért, a gazdaság fejlesztési tényezőiért. Hirtelen felszínre bukkantak azok a már régen meglévő nagy különbségek, amelyeket az állami paternalizmus és az állami ipar költségek iránti érzéketlensége eltakart. Kiderült, hogy a magántőke működéséhez és különösen a jelentős külföldi tőke vonzásához csak viszonylag kevés településen és régióban vannak kedvező feltételek. Így bontakozott ki az ország általános gazdasági hanyatlása mellett is egy igen dinamikus, gyorsan modernizálódó régió, amelynek motorja a budapesti agglomeráció és amelyhez csatlakozik Észak-, és Nyugat-Dunántúl, egyszerűen szólva a Budapest-Bécs tengely. Az államszocialista rendszerben a földrajzi különbségek elsősorban a lakosság életkörülményeiben, a közszolgáltatások elérhetőségében mutatkoztak, jelenleg pedig mindenekelőtt a piacgazdasági alkalmazkodás, a válságból való kivezető út megtalálásának képessége differenciál, amely nemcsak az infrastruktúra állapotától, de a település (régió) társadalmának összetételétől, iskolázottságától, a polgári fejlődésre való képességétől is függ. Új folyamatokat indított el a határok megnyílása, az a tény, hogy a vállalati kapcsolatok átlépik az országhatárokat, ily módon az egyes települések közvetlenül a nemzetközi versenyben kell hogy részt vegyenek, a világgazdaság különféle hálózataihoz kapcsolódhatnak. Egy-egy régió fejlődése tehát nemcsak az országon belüli, hanem a világgazdaságban (gyakorlatilag az európai gazdaságban) betöltött pozíciójától is függ. Újak a területfejlesztési döntéshozatal szereplői. A legfontosabb szereplő a gazdasági szereplők köre: a családi kisvállalkozótól a transznacionális nagyvállalatig, akiknek a döntései szabják meg végülis egy régió szerkezeti módosulásait, foglalkoztatási és jövedelmi viszonyait. Nagyon fontos szereplővé lépett elő 1990 óta a helyi önkormányzat, amely nagy döntési szabadsággal rendelkezik, jóllehet anyagi eszközeit tekintve erőteljes a költségvetéstől való függése. A múlthoz képest rendkívüli mértékben megnőtt egy-egy település vagy térség életeben a helyben hozott döntések szerepe, nemcsak a gazdaságban, hanem a várospolitikában vagy településszövetségek létrejöttében is. Az önkormányzatok működése 1990 óta sokat javult, hibáiból is tanulva és nagyon fontos feltételét teremti meg annak, hogy egy-egy régió fejlődése ne központi elhatározás alapján, hanem alulról felfelé építkezve, helyi kezdeményezésekre támaszkodva valósuljon meg. Új szereplői a területi fejlődésnek a különféle civil társadalmi szövetségek, társaságok, szakmai és érdekképviseleti szervezetek, amelyek a települések és régiók belső társadalmi szövetét hozzák létre. Régi szereplő, de új szerepet kapott a kormányzati területfejlesztési politika. Alkalmazkodnia kell a helyi önkormányzatok működtetéséhez, a piacgazdasági feltételekhez, jóllehet a legfontosabb eszköze továbbra is a költségvetési újraelosztás - hiszen ez az állami gazdasági befolyásolás legfontosabb (bár nem kizárólagos) eszköze.

Mutass kevesebbet