
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
120
hűségpont
Hogy működik az alku?
Talán arról szólt az egész, hogyan fordult jóra minden. Zsivotzky ekkor már három napja feküdt azon a kanapén mozdulatlanul. Ennél a három napnál nem volt semmi üresebb előtte az életében. Még az egy év bezárkózottság sem, ami megelőzte. Vibrált a lehalkított tévé a háttérben, ez volt az egyetlen fényforrás a vastag, pókhálós faredőnyökkel besötétített háztömb ráeső lakáskockájában. Kékes, zaklató és folyton változó. A plafonon imbolyogtak az árnyékai, azokat nézte, soha nem a képernyőt. A plafonon az árnyakat viszont három napja folyamatosan, egy percre sem vette le róluk a szemét. a redőny felvonószalagja egy éve szakadt el, azóta mozdulatlanul porosodott a dupla ablaktáblák előtt, zajtalanul zárva ki, szinte nem létezővé téve mindent, ami odakint történt. A temetés csonka családregény. A főszereplő Zsivotzky perspektívájából ismerjük meg az Anderkó család három férfitagjának sorstörténetét, pontosabban: a történet hiányát. Zsivotzky már nevével, névváltoztatásával is elkülönülésre törekvő alakja és az elbeszélésével váltakozó történetmesélés egy, a regény végéig ismeretlen célú utazás keretein belül mutatja meg a század első negyedétől a végéig a három férfialak önsorsrontó jellemét.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786155603754 |
|---|---|
| Kiadó: | Pesti Kalligram Kft. |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kapitális Kft. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 184 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.