A tenger és az eb

„Hildebrand ​piros tollakat rakott fel Walter lovag sisakjára, ám Walter dühösen letépte a díszt, mert piros tollakban már győzött. Guido nem tudta Kurt lovag fenekére felcsatolnia páncélt, és Kurt lovag majd megbolondult, mert újra és újra bele kellett ülnie a forró vasba. Végre elkészültek. Odakint már egybegyűlt a közönség. Környékbeli várurak feleségükkel, fiaikkal, lányaikkal, csatlósok. Középen Unterauf ura Faulhildével, továbbá a bírák. A két lovagot nyeregbe segítették csatlósaik, miközben Kurt alaposan belerúgott a gügye Guido arcába.” Nemcsak a kötet hagyományos novelláiban, de a parabolákban, a csúfondáros történelmi torzképekben is könnyű ráismerni Szobotka Tibor jellegzetes hangjára, látásmódjára, a mai magyar prózában senkivel össze nem téveszthető ábrázoló művészetére. Mindent gondosan szemügyre vesz, kiemel és felnagyít hősei környezetéből, amit jellemzőnek tart – ezzel egyidejűleg bizonyítva távolságteremtő elfogulatlanságát, és leplezve nagyon is tudatos, válogatva rendszerező módszerét. Nem kioktat és magyaráz, hanem szórakoztatva mesél, kalandra hív múltba és jelenbe, szélhámosok, uralkodók, féltékeny férjek, reménykergető szerelmesek, kivételes és esendő emberek közé.

Mutass kevesebbet