telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Tolnai Gyuláné

A természet üzenete 2. kötet

Tolnai Gyuláné - A természet üzenete 2. kötet, Celldömölk 2002 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

A TERMÉSZET ÜZENETE c. könyv második kötetének létrehozásában, megírásában is az a szent cél és szilárd tározás vezetett, hogy a gyermekkort szebbé tegyem a teljes látható világ könyvben való megjelenítésével, ennek tapasztalatszerzésével, a testi és lelki egészség harmóniájának megteremtésével. Úgy érzem megvalósítottam 50 évvel ezelőtt megfogalmazott álmomat, amelyet Ady Endre ültetett el szívemben, lelkemben a Köszönet az életért című versében, mely verssel megtanított arra, az ÉLET a legcsodálatosabb öröm a világban. „Aki él, az mind, mind örüljön, Mert az élet mindenkinek Kivételes, szent örömül jön." Szerencsés embernek vallhatom magam, mert sok volt az életemben a szenvedés, a harc, és ennek következtében csak egy titkos belső hang irányíthatta munkámat, melyet így fogalmaz meg Márai Sándor: „Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek!... Csak a lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: Vétkeztél. Vagy: Jól van. A többi, köd, füst, semmiség." Nem véletlen, hogy most már nem csak az aktív munka befejezése után, hanem életem alkonyán jelent meg ez a kétkötetes könyv, ami azt bizonyítja, hogy éreztem tartalmának, didaktikai szerkezetének, testi és lelki egészségvédő programjának fontosságát, felelősségét. Tudtam, hogy valóban egész népemnek tartozom egy olyan alkotással, amely a magzat fejlődésétől kezdődően teljesen az aggkorig nyújtson segítséget a szereteten alapuló emberi kapcsolatok megteremtéséhez, a természet rajongásához és védelméhez szorosan hozzá tartozó emberi magatartás kialakításához, az „etikához". Az sem véletlen azonban, hogy közel ezer gyermek játssza a főszerepet e két könyvemben, sok-sok szeretetteljes családi kapcsolatban, s közvetíti hazám számára az üzenetemet. Azt, hogy az ország népének nem vészesen fogynia, hanem rohamosan szaporodnia kell! Igazi személyes féltésem diktálta több évtizeden keresztüli tapasztalataim alapján a könyvekben láthatóakat és olvashatóakat. Kívánom, hogy a valóságban is láthassanak a felnőttek sok-sok boldog gyermekarcokat, csillogó gyermekszemeket szeretetteljes családi közösségekben! Fél évszázados nevelői munkásságom és hitvallásom beigazolásával járultam hozzá ahhoz, hogy utat mutasson alkotásom, melynek minden sorát a hazaszeretetem diktálta.. Igazi örökségként írom le tehát záró akkordként e gyönyörű ország népének legféltettebb vágyamat, jó tanácsomat azt, hogy egyetlen reménysége csak a szereteten, békességen alapuló CSALÁD lehet!

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9634646158
Kiadó:Apáczai Kiadó
Kiadás éve:2002
Kiadás helye:Celldömölk
Nyomda:Borsodi Nyomda Kft.
Illusztrátorok:Mészáros Márta
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:96 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 20.00 cm, Magasság: 29.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Természettudomány / Általános Természettudomány / Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Ismeretterjesztő / Tankönyvek / Általános Iskolai

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Tolnai Gyuláné

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Tolnai Gyuláné további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Tolnai Gyuláné - Olvasókönyv - Általános iskola 4. osztály
Olvasókönyv - Általános iskola 4. osztály

Tolnai Gyuláné

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tolnai Gyuláné - Olvasókönyv - Általános iskola 4. osztály
Olvasókönyv - Általános iskola 4. osztály

Tolnai Gyuláné

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tolnai Gyuláné - Írásfüzet 1-2. kötet
Írásfüzet 1-2. kötet

Tolnai Gyuláné

Kiadás éve: 1991

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tolnai Gyuláné - Olvasókönyv
Olvasókönyv

Tolnai Gyuláné

Kiadás éve: 1992

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tolnai Gyuláné - Olvasókönyv - Általános iskola 4. osztály
Olvasókönyv - Általános iskola 4. osztály

Tolnai Gyuláné

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tolnai Gyuláné - Írásfüzet 1-2. kötet
Írásfüzet 1-2. kötet

Tolnai Gyuláné

Kiadás éve: 1991

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tolnai Gyuláné - Olvasókönyv
Olvasókönyv

Tolnai Gyuláné

Kiadás éve: 1992

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Tolnai Gyuláné - A természet üzenete 2. kötet
A természet üzenete 2. kötet

Tolnai Gyuláné

Kiadás éve: 1998

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat