A tizennegyedik század története

Magyarország történetében a 14. század kezdete, az 1301-es év természetes korszakhatár: ekkor halt ki férfiágon az Árpád-ház. A trónviszály zavaros éveit követően a század történetének nagy részére az Anjou-ház tevékenysége nyomja rá bélyegét. Két kiváló tehetségű, nagy formátumú uralkodó ült a trónon. Károly Róbertnek elévülhetetlen érdemei voltak a kiskirályok hatalmának megtörésében. Ha ez nem következik be, a meggyengült, részekre szabdalt Magyarország könnyen valamelyik erősebb szomszédja martalékává lett volna. Nagy Lajos szintén sokat tett azért - különösen uralma második felében-, hogy az ismét megerősödő nagybirtokosok uralmát ügyes belpolitikájával, az egyes hatalmi csoportosulások közti egyensúlyozással, bizonyos pozíciók átengedésével, a köznemesség erőire támaszkodással korlátok közé szorítsa. A bárói ligák azonban Lajos halála után ismét válságos helyzetet teremtettek, a 15. század elején Zsigmond királynak minden ügyességére szüksége volt, hogy úrrá legyen a nehézségeken. A Károly Róbert által megszilárdított királyi hatalom aktív külpolitika kezdeményezésére is képes volt, s így az 1330-as évektől Lajos haláláig hazánk elsőrendű európai nagyhatalomnak számított. Nemzetközi politikai súlyához kulturális téren is méltónak mutatkozott: ezt tanúsítják az építkezések, a freskófestészet fönnmaradt emlékei vagy a Képes Krónika illusztrációi. Magyarország tehát a 14. században nemcsak a kor színvonalán álló ország volt, hanem vezető helyet vívott ki magának a korszak Európájában.

Mutass kevesebbet