Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A valóság vendége

A valóság vendége - Rába György - Régikönyvek
(0 vélemény)

"Ha a költészet a természet véletleneinek kijavítása, akkor előbb született meg bennem, mielőtt rendszeresen verset írtam volna. A képzelet a személyiség építő elve, de ahogy önmagamra eszméltem, mindinkább az igazmondás nyelvének tartottam. A versfaragás ínségeit kijárva, ráocsúdtam, belső vetítővásznamon megnőnek a tárgyak, kimutatják rejtett értelmüket a jelenségek, és a lények folytatták bennem azt a létüket, melyet mintha nem mertek volna megélni. Nem kopott ki tekintetemből a tapasztalati világ, inkább beszédesebbé vált. Csak a merőben önéletrajzi mozzanatokat találtam jobbára némának: ebben a kötetben is fehér holló a pusztán személyes anekdota. A belül kiteljesedő valóság lényegéhez tartozik a kettős jelentés, a szimbolika. A belső látománynak is megvan a dramaturgiája. A személyiség félhomályából tör föl, de a tudat fényében bontakozik ki, és utalásokkal, visszacsengésekkel gazdagodva halad a kifejlet felé. A belső látvány is a nyelven át nyilatkozik meg, s ha már a fiatalember meglepődött azon, hogy a szavak mennyire áttetszők, a szókapcsolatok pedig új összefüggéseket tárnak föl, az érett korú költőnek meggyőződése, a költészet a megismerés módja, mert a valóság kiaknázatlan esélyét természetével rokon, a kívülállóknak egy "lobbanás, az utókornak - a szó több értelme szerint is - rovás, annak aki a világ viszonylatait kimondja, olykor szerkezet víziója, olykor csak kincset jelző, meztelen láng."

Borító tervezők:
Kolosváry Bálint
Kiadó:
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve:
1987
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Alföldi Nyomda
ISBN:
9631532704
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
101
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 16.00cm
Kategória:
A föld alatti folyó 5
Úti tarisznya 9
A himalája ideje 10
Kimondani 11
Küldetés 12
Kéztanulmány 13
Kergetődzés 15
A betolakodó 16
Az elvarázsolt 17
Az üldöző 18
Élőhely 19
Homlokiránt 21
A valóság vendége 22
Téli futár 23
Hajtűkanyar 24
Látott órák 25
Csalimese 26
Álmodtam 28
Tiszta holmi 29
Káprázat 30
Éjszakai szíveslátás 31
Titkosírás 32
Észrevétlen 33
Falitányér 34
Szatírjáték 35
Kétfogatú 36
Tükröm tükröm 37
Gyönyörű homokórák 39
A leghűségesebb 41
Lépteim 43
A tárgyak jóslata 45
Vadnyugat 47
A megbokrosodott 48
Fejfa 49
Egy lángoló lakásban 51
Az apaság álma 52
Ellenföld 54
Kirakójátszma 56
A költészet függőhídja 57
Élettan költészettan 58
Van Gogh: A szék 60
In memoriam 61
Diéklárma 62
A puszták népe egy régi példányára 63
Egy erdő halálára 64
Tizenkilencedik századi regények 65
Tisztelet dickensnek 68
Példa-életek 69
Zsákkal hozott meleget 70
Utójátékok 71
Hallomás 74
Vágtató szobrok 75
Csak az ember 76
Tűlevelű dráma 77
Holnap előtt 78
Krimi 79
Öregedés 81
Mindkét időnk 82
Sötétedik 83
Áttetsző 84
Őszike 85
Öregasszonyok 86
Közjáték 87
Félrejátszás 88
Szálláshelyek 90
Dér ideje 91
Halandó expedíció 92
Volt egyszer 94
Kopácsolás 95
Ajándék 96
Sürgetés 97
Végül 96

Rába György

1924 - 2011
Rába György (Budapest, 1924. június 13. – Budapest, 2011. január 29.) Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtörténész, pedagógus, kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Az irodalomtudomány kandidátusa (1970), az irodalomtudomány doktora (1983).

Rába György  további könyvei

30%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1983
Antikvár könyv
1 100 Ft 770 Ft
60%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 200 Ft 480 Ft
60%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...