A Városliget

Buckáira és posványaira libapázsitot és majorságot álmodva rótta útjait magányosságában az öregedő nagy költő, Arany János, mohos fái között a hajnali órákban a fűpamlagra heveredve otthonának érezte a másik nagy magányos poéta, Vajda János. Fogyatkozásairól elnéző gúnnyal emlékezik meg a melegszívű regélő, Jókai Mór, gyönyörűségeiről mélázó meghatottsággal a realista irónia nagymestere, Gábor Andor. Innen lendült a világ minden nagyvárosának színpadára Liliom, Molnár Ferenc hintáslegénye, és a poeta doctus, Babits Mihály csavargói innen lesték a kényes lányokat és a suhanó hintókat. Megénekelte a mártírhalállal eljegyzet pesti költő, Fenyő László, akinek a füttyös, csibész Városliget jelentette a fényt lengető békevilágot, és tavának sötét víze fölé hajolva bámult az éjszakába a bánatosan érzelmes Szép Ernő. Regényt írt róla Farkas Imre, a múlt század egy-egy romantikus figurájához fűzve a liget történetének eseményeit, és vidám idillt lesett meg benne korunk éles szemű megfigyelője, Nagy Lajos. És a többi mind, írók és költők, akiket megihletett az égbolt kékje és a falomb zöldje, kiszabadulva a városi kőrengetegből, megtalálta itt a vágyott napfényt és a tiszta levegőt. Festőinek, rajzolóinak se szeri, se száma.

Mutass kevesebbet