A végső döntés

1944. május közepétől szűk két hónap leforgása alatt a magyar csendőrök, rendőrök és hivatalnokok hatékony közreműködésével több mint 430 ezer, zsidónak minősített magyar állampolgárt deportáltak. Túlnyomó többségüket Auschwitz-Birkenauba vitték és megölték. Vajon az események milyen láncolata vezetett ehhez a holokauszt történetében is példátlan méretű és gyorsaságú akcióhoz? Hol határoztak a magyarországi „végső megoldásról”? Berlinben vagy Budapesten? Kik, mikor és milyen körülmények között hoztak végső döntést a magyar zsidók deportálásáról?   Kádár Gábor és Vági Zoltán az etnikai tisztogatásokat és népirtásokat, valamint a világháborús német és magyar döntéshozatali mechanizmust elemezve keres válaszokat a kérdésekre. Úgy vélik, hogy a tragédia hátterében két erő, két szándék találkozása állt. Az egyika német népirtási program volt, amelynek gyökerei Hitler és a nácik radikális antiszemitizmusában, fajhigiéniai és etnopolitikai elképzeléseiben lelhetők fel. A másik pedig az a mára szinte elfelejtett magyar történeti attitűd, amely évszázadok óta az „idegennek” tekintettnépcsoportok beolvasztására, kiszorítására és elűzésére törekedett, és amely rabul ejtette a hazai fajvédők és a politikai elit gondolkodását. A történészpáros szerint 1944-ben e két törekvést leginkább megszemélyesítő szereplők, a német Adolf Eichmann és a magyar Endre László végzetes találkozása radikalizálta tovább azt a folyamatot, amely az európai zsidóüldözés egyik leggyilkosabb döntéséhez vezetett.

Mutass kevesebbet