A vers ablakán kihajolva

Tőzsér Árpád költői, kritikusi, szerkesztői pályáján működik egy akarat, keserves humorral kontrollált művészi-gondolkodói program, amely minden műnemben és műfajban arra irányul, hogy közös kulturális tudást és emlékezetet teremtsen és tartson életben mifelénk, ahol egyébként folytonossága csak a történelmi és politikai hiányoknak, kudarcoknak, amnéziáknak van. Ezt a nem létező, de nélkülözhetetlen közös tudást nevezi ő közép-európai szellemnek. Így vette birtokba szülőföldjét is, a Felvidéket, érezve, hogy az elkoptatott lózungokkal és mérőeszközökkel dolgozó "nemzetiségi" provincializmustól nem elég modern alkotóként elkülönbözni, radikálisabb lépést kell tennie: újraírni, tágasabb terek és idők összefüggéseibe helyezni a kor és a közeg tragédiáját, immár magasabb szinten betöltve a hűség státusát, átfogalmazni a "kisebbség" fogalmát. Tőzsér a Iuvenalis-i szatíra legjobb mai művelője, a szerepversek virtuóza, aki irodalom és pokoljárás szerepeit a kínzatások legkifinomultabb szintjén ismeri. (Legendás hőse lett Mittel úr, ez az iróniával és öniróniával összeszőtt lehetetlen alak, aki mégis létezik: Mittel-Európa álompolgára.) Költészetét nyers és illúziótlan szembenézés jellemzi a testi romlandóság és a történelmi romlottság (azaz a magán-halál és a közösségi pusztulások) tényeivel, kíméletlenül kifigurázza mindazt, amit e tényekkel szemben a művészet valaha is állíthatott. Versei ugyanakkor filozofikusan és méltóságteljesen szólalnak meg, a gondolat becsületével, a szakmai erkölcs állhatatosságával. Tőzsér Árpád 1935-ben született, Gömörpéterfalván, Kossuth-díjas. A vers ablakán kihajolva válogatás több évtized terméséből - de a költő, szokása szerint, jónéhány sort (már nem először) átírt, kiegészített, javított. Hiszen a vers, ha valóban él, sohasem hagyja szerzőjét nyugodni.

Mutass kevesebbet