A Vezúv

Nápoly, 1944 kora tavasza... Serge Longereau, az algériai születésű francia katonatiszt, a szövetséges expedíciós hadsereg tagja, sebesülése után a felszabadított Nápolyban tölti a betegszabadságát. Az átélt megpróbáltatások után forrón sóvárog a gyengédség, szépség, melegség után - igaz szerelem után. Megismerkedik egy fiatal, szép olasz leánnyal, Silviával, s első látásra szenvedélyesen beleszeret. A leány kezdetben értetlenűl áll e szerelem előtt, de végül ő is megperzselődik, és mint az éppen akkor kitörő Vezúv tüzes lávafolyama, úgy forrósul föl benne az első szerelem lángja, úgy tüzesedik át minden érzéke, és magával ragadja a tökéletes boldogság sodra. Bezárkózik érzéseibe, nem lát, nem hall mást, csak a kölcsönös szerelem muzsikáját. Nem látja az éhező várost, nem hallja a bombázásokat, nem vesz tudomást a Cassinónál folyó gyilkos ütközetekről, a kegyetlenségnek és embertelenségnek kiszolgáltatott, szenvedő világról. Közeleg a szabadság vége, Serge készülődik a frontra. Silvia könyörgésére a fiú beleegyezik, hogy melette marad, vállalva a katonaszökevény becstelenségét, de végül felébred benne a kötelességtudás, az igazi emberség hangja: lelkiismeretére hallgatva és antifasiszta meggyőződésének engedve, mégis visszamegy a frontra, mert tudja, hogy igaz boldogság nem épülhet jobbik énünk megtagadására. A szerelem törést szenved. Vajon ebből a forró, nagy érzésből csupán megkövesedett láva, szürkés hamu marad vissza? Vagy izzik-e még parázs a hamu alatt? A regény őszinte érzésektől átfűtött, szenvedélyes hangú, magával ragadó írás. Színes környezetrajza, élettel teli szereplői, emberi problémáinak költői finomságú ábrázolása, mondanivalójának érzelmi gazdagsága még sokáig ott zsonganak az olvasó emlékezetében.

Mutass kevesebbet