A világ pörölye I-II.

A középkori magyar krónikák úgy tudták: Attila hun király és népe a magyarság őse. Amikor meghódította a Kárpátmedencét, majd fél Európát: az első honfoglalás volt. Árpádé a második. Ez az ősválasztás azzal magyarázható, hogy a magyarok törzsszövetsége a hun birodalomba tagozódva élt néhány évszázadig. Még ha „csupán" mítosznak tekintjük is ezt a nézetet, tény, hogy ihlette, ösztönözte, sőt befolyásolta a magyar művelődéstörténetet. Anonymustól és Kézai Simontól Zrínyi Miklóson át Arany Jánosig tart az Attila-mondát feldolgozó költők sora. Vajda János drámai remeklése, az Ildikó éppúgy Attila-dráma, mint Harsányi Kálmán Ellák-ja. vagy mint Bánffy Miklós gróf A nagyúr című színműve. Gárdonyi Géza regényt is (A láthatatlan ember), színművet is (Zéta) írt a hun királyról. A múlt századvég történelmi pozitivizmusa hallani sem akart Attiláról; a hun mítoszt ki akarta törölni a magyar közemlékezetből. Ugyanígy cselekedett a marxista történetírás és irodalomtudomány. Elfogultságukban ügyet se vetettek olyan nagyszabású tudományos monográfiára, mint Szász Béla: A hunok története, Attila nagykirály című munkája (1944.; 1994.). Ujkéry Csaba most megtöri a csendet, és folytatja a magyar történeti regényirodalom megszakadt és megszakított folyamatát; azt a műfajt, melyet előtte oly nevek fémjeleztek, mint sok között Gulácsy Irén vagy Tormay Cécile. Nem könnyű A láthatatlan ember után meghaladni az elődöket. Reméljük, hogy az olvasó osztani fogja e rövid előszó szerzőjének nézetét: Ujkéry Csaba értékes Attila-ábrázolással szaporította a hun-témakört feldolgozó szépprózai művek számát.

Mutass kevesebbet