A világvándora hercegnő

Részlet a könyvből: - Emlékszik, első találkozásunkkor azt kérdezte: miért utazom annyit ? Akkor csak úgy mondtam rá valamit, most felelek, ha érdekli. - Akiben olyan erős az élet vágya, az élmények szomjúsága, mint bennem, annak nem elég a maga élete, annak a mások életére is szüksége van, a mások életébe is bele kell kapcsolódnia, bármilyen távolról, bármilyen felületesen is, hogy ki ne essék a Hit roppant öléből és végig ne vágódjék a kétségbeesésben! A magunk élete annyiszor kicsúszik, kisiklik a kezünkből, annyiszor elvész, elapad, befelé fullad, mint föld alá búvó forrás, - csattanva lezárul mögöttünk, mint könyörtelen kapu és nincs egy pont, egy szöglet, egy sarok, amelyben megpihenjünk, ahonnan tovább induljunk, felüdülten és kiegyenesedve, - le van aratva, kicsépelve, kiverve és kimagozva bennünk az egész elszikkadt, meddő vetés: mi nőhet még ki a tarlottságból ? - Ilyenkor - úgy érzi az ember - tárgyi bizonyítékokra van szüksége, hogy élet: csakugyan van, a mások életére, mint szilárd, idegen alapra, ahova a magáét lehorgonyozhatja ... valami olyan lelki vérátömlesztés ez a magunk lelki elvérzése ellen, ha csúnyán akarjuk mondani: lelki vampirszerűség, ami a mások elszívott, meleg életén élősködik ...

Mutass kevesebbet