A visszaeső bűnös

Pitchernek, az irodavezetőnek máskor kifejezéstelen arcán valami enyhe érdeklődés és meglepetés mutatkozott, amikor főnöke, Harvey Maxwell tőzsdeügynök, fiatal gépírónője kíséretében fürgén belépett fél tízkor az iroda ajtaján. - Jó reggelt, Pitcher - vetette oda Maxwell, nekirontott íróasztalának, mintha át akarná ugrani, aztán beletemetkezett a rá váró levelek és sürgönyök óriási halmazába. A kisasszony már egy esztendeje gép- és gyorsírónője Maxwellnek. Szép, de egyáltalán nem gépírónő-szépség. Nem hord sopfos frizurát, hogy fokozza bájait. Nem rak magára se nyakláncot, se karperecet, se mütyürkéket. Nem olyan lány, aki elvárja, hogy a következő percben elvigyék ebédelni egy vendéglőbe. Ruhája egyszerű, szürke, tökéletesen s finoman simul az alakjára. Csinos fekete turbánjára aranyoszöld makaótollat tűzött. Egész lénye szelíden s szemérmesen sugárzik ezen a reggelen. Szemében álmodozó fény csillog, arcbőre természetes, hamvas őszibarack, a tekintete boldog, mintha kellemes emlékek bizseregnének benne. Pitcher, akinek arcán még mindig enyhe kíváncsiság derengett, észrevette, hogy ma reggel a kisasszony változtatott szokásain. Ahelyett, hogy egyenesen bement volna a belső szobába az asztalához, kissé tétován még mindig a külső irodahelyiségben időzött. Egyszer oda is lépett Maxwell íróasztalához, eléggé közel, hogy a főnök észrevehesse.

Mutass kevesebbet