
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
52
hűségpont
Hogy működik az alku?
A Vörös Pimpernellel egy világsikert kap a kezébe az olvasó, s egyúttal egy irodalmi legenda kulcsát. A magyar származású, gyermekkorában Angliába került, majd ott népszerű angol írónővé befutott Orczy Emma bárónő 1907-ben írta ezt a romantikus regényt a Vörös Pimpernel fedőnevet használó angol lordról, aki az 1792-es szeptemberi vérengzések idején, kalandos körülmények között sok francia arisztokratát ment át Angliába. Siker volt a regény már megjelenése idején is, és sikere újra meg újra megismétlődött, valahányszor filmre vitték: 1934-ben, Leslie Howard és Merle Oberon főszereplésével, majd 1941-ben ismét Leslie Howarddal, ezúttal egy jelképes erejű, modernizált filmváltozatban, olyan történelmi helyzetben, amikor Anglia újabb menekülteknek adott otthont. Mégis, a háború után másfajta nimbusz övezte nálunk A Vörös Pimpernelt. „Index”-re került (legalább is ez az, ami a köztudatba beszivárgott a többnyire csak címe alapján, hallomásból ismert könyvről) egy korlátolt történelemszemlélet jegyében, amely nem tűrhette el, hogy a francia forradalom megítélésében bárminő elítélő elemek fölmerülhessenek. Pedig hát mit vétett A Vörös Pimpernel? Ha politizál ez a romantikus kalandregény, akkor pusztán a terror véres túlkapásait ítéli el, s romantikus regényhez illően tisztán látja a józanság, a türelem, a segítőkészség emberi erényeit, s fest ma is hiteles portrét a karrieristákról, az átnyergelőkről és túllihegőkről.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630282089 |
|---|---|
| Kiadó: | Rakéta Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1990 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szikra Lapnyomda |
| Borítótervezők: | Szabó Árpád |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 274 oldal |
| Fordítók: | Borbás Mária |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről