
(2 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
585
hűségpont
Hogy működik az alku?
Vannak "kultúrahordozó" könyvek, amelyek nem pusztán részei a kultúrának, hanem azt el is mozdítják valamerre. Az ilyen könyvek pontosan azt fejezik ki, ami iránt az emberek még csak ösztönösen tapogatóznak. A zen és a motorkerékpár-ápolás művészete megjelenésének tizedik évfordulóján, 1984-ben fejtegette ezt Robert M. Pirsig, amikor magyarázatot próbált találni a könyv hatalmas sikerére - azok után, hogy a kéziratát először kiadók tucatjai utasították vissza. Pirsignek valóban valami általános érzést sikerült megfogalmaznia (s könyvét ezért méltán hasonlítják Salinger Rozsban a fogó-jához és Kerouac Úton-jához): a vallás vagy bármilyen közös mítoszrendszer nélkül maradt ember alapélményét, aki az új technikai kultúra irracionalitását idegennek, racionalitását pedig félelmetesnek érzi. Pirsig az embert mindig is foglalkoztató legnagyobb kérdésekkel - az élet értelmével, a létezés mibenlétével - küszködik, és a Minőség metafizikájában, úgy érzi, választ is talál rájuk: olyan választ, amely egyesíti a kultúrát és az ellenkultúrát, a klasszikus és a romantikus gondolkodásmódot, a nyugati racionalizmust és a keleti misztikát. De egyúttal megírja azt a nagyregényt is, amelyben Amerika káprázatos szépségeket rejtő teste lélegzik, miközben a fiával együtt keresztülszáguld rajta motoron. A főhős közben nemcsak a filozófia nagy kérdéseivel és önnön múltjának árnyaival viaskodik, hanem azzal is, hogy jó apa akar lenni, aki segíteni tud a saját démonaival küzdő fiának. Mostúj fordításban jelenik meg Pirsig klasszikus regénye, amelyben - magyarul most először - szerepel az 1999-es amerikai kiadáshoz írt elő- és utószó is: a szerző ezekben helyesbít és pontosít bizonyos dolgokat - de még fontosabb, hogy beszámol életének arról a nagy tragédiájáról, amely a könyv megjelenése után érte.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634058151 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2018 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Borítótervezők: | Tabák Miklós |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 528 oldal |
| Fordítók: | Csák János |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Elsőre talán kissé nehezen "emészthető" könyv de érdemes elolvasni.