A zene története

Szabolcsi Bence. A zene története [84 képpel]. Budapest, (é.n.) Rózsavölgyi és Társa kiadása. Athenaeum Nyomda Rt. (Ny.) 425 p. Fűzött egészvászon. // Musica humana - mondotta a középkor az emberi test és lélek belső harmóniájára s úgy érezte, hogy ezzel az elnevezéssel a világtörvénynek egy titkos részét fedi fel. Musica humana - a zene valóban az emberi világ része s minden alkotóelemével az emberi életbe kapcsolódik. Mégis van benne valami, ami kiemeli ebből az összefüggésből és szinte az embertől függetlenné, a természeti világ, a vegetáció tagjává avatja, így lesz belőle musica mundana: a mindenség hangja. Ott születik, ahol az emberi kultúra: folyóvölgyekben, pusztákon, dombvidéken, tengerparton. Terjesztik a folyamok és tengeráramok, útját állják az őserdők, hegyláncok, jégmezők és sivatagok. Megreked, elzárkózik a szigeteken, kering, hullámzik, árad, elvegyül a nyitott partokon. Vándorol, terjed szóródik, mint a növények, egy-egy földsávon, ahol megtorpan, nyomban fajokra különül és klimatikus változatokat termel, mint az állatvilág. Mikor a központokban kivész, a határszegélyeken menedékre talál; mire a partokon elkorhad, a fennsíkok felől már új, nomád árama közeledik. Nincs, ami könynyebben alakulna, ami szívesebben cserélne formát s nincs, ami mélyében állandóbb maradna, mint a dallam. Hullámok és felhők játéka mérhető csak ehhez az évezredes játékhoz: minden melódia azonnal változatok százaira oszlik s voltaképp e százféle változatban él; viszont az emberi csoportok akaratlanul ugyanazokat az ősi dallamtípusokat őrzik ezeréveken át s mikor azt hiszik, hogy legjobban elváltoztatták őket, tehát legmesszebb szakadtak tőlük, önkéntelenül legközelebb járnak eredeti formájukhoz.

Mutass kevesebbet