
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Kálvin „Római levél magyarázatának" kiadásakor (1954) annak a reménységünknek adtunk kifejezést, hogy legközelebb a Zsidókhoz írt levél magyarázatát tehetjük közkinccsé, az azóta elhúnyt Szabó András székelyudvarhelyi kollégiumi igazgató fordításában. Hálát adunk Istennek, hogy (- ha sokkal több esztendő elmúltával is, mint ahogyan akkor képzeltük - most mégis) megengedte reménységünk megvalósulását. Szabó András fordítása 1943-ban készült. Átdolgozásában ugyanazokat a szempontokat követtük és ugyanazokkal az eszközökkel éltünk, mint az előző kötetnél. S amit ott a Kálvin-kommentárok helyes mai használatáról elmondottunk, ahhoz nincs lényeges hozzátenni valónk. Ellenben ide kívánkozik néhány rövid megjegyzés és irodalmi utalás e bibliai könyvvel s annak Kálvin-kommentárjával kapcsolatban. „A Zsidókhoz írt levél" egyike a Szentírás legnehezebb darabjainak. Jelentősége a reformátori teológia szempontjából mindjárt a Római levél mellé tehető. Nem véletlen, hogy Luther írásmagyarázó munkásságát éppen e két levélről írt kommentárjainak újrafelfedezése állította ismét az érdeklődés középpontjába. S az sem véletlen, ha napjaink neves skót református teológusa, T. F. Torrance, a reformátorok eschatológiájáról írt művének Kálvinról szóló részében főforrásul éppen ezt a kommentárt használja. A reformátori teológia legmélyebb vulkánikus összefüggéseihez az egyik legegyenesebb út: Luther és Kálvin Héber-levél-magyarázatának összehasonlító tanulmányozása. Legfőbb örömünk mégis az: Kálvinnak ezt a súlyos levelet is sikerült úgy magyaráznia, hogy nemcsak az igehirdetők és teológusok vehetik hasznát, hanem minden komoly bibliaolvasó, aki az Ige mélyebb, tisztább megértésére vágyik. Úgy gondoltuk, még termékenyebbé tehetjük e kommentár hazai használatát, ha függelékben mellé tesszük Kálvinnak a Melkisédek történetéről szóló három prédikációja, valamint a 110. zsoltárról írt magyarázata fordítását. Ezek tanulságosan kiegészítik a kommentárban elmondottakat, különösen a Héber-levél egyik legnehezebb kérdéskörében. Az sem fölösleges, ha a reformátor halálának 400. évfordulója táján néhány prédikációja és imádsága is közelebb hozza hozzánk az ő igehirdetői szolgálatát, amelyben - mint egész írásmagyarázó munkásságában - az avultság és időszerűség egymáshoz való viszonya az egyik legizgalmasabb kérdés. Ezt a kérdést azonban végső soron itt is és mindenütt Az dönti el, Akiről ez a levél azt hirdeti, hogy „tegnap és ma és örökké ugyanaz". Kálvin prédikációit, minden avultságuk mellett, azért érezhetjük meglepően időszerűeknek is, mert tisztán és erőteljesen: Krisztus-prédikációk.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789635581016 |
|---|---|
| Kiadó: | Kálvin János Kiadó |
| Kiadás éve: | 2010 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 318 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom / Zsidó / Vallás / Teológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről