Aba-Novák emlékkiállítás

Részlet: ABA-NOVÁK VILMOS (1894-1941) Századunk két kataklizmája, a két világháború, bevéste magát művészetünk arculatába, sokkal mélyebben, semhogy a rettenet kifejezésének s az ocsúdásnak minden jelét megfejthettük volna eddigelé. E két történelmi vihar között festészetünk telítve villamossággal, irányzatok felvillanó fényével, s a villanások fényénél tájékozódó egyéniségekkel, kik érzékenységük és tudatosságuk foka, jellege szerint fejezték ki koruk döbbenetét, kerestek magyarázatot, vagy egyéni és közösségi sérülések irját a művészetükben. Kivételt csak azok jelentettek, akik a kortól és a hazai problémáktól elvonatkozva, más forrásból merítették ihletüket. A művészettörténetnek a felébredt művészi felelősségtudat, s a korról való eszmélkedés minden jele becses, és feladata minden olyan művészi hozzáállás vizsgálata, amely esztétikai-tartalmi síkon tájékoztat e nehéz idő bonyolult művészeti képletéről. Aba-Novák Vilmos életműve e korszak felmérése tekintetében különös értékű. Művészpályája időbelileg szorosan a két világháború közé ékelődik, s e két végpont megvont íjként tartja feszültségben életművét, annál inkább, mert e művész tudatosan is vallotta és festészetével bejelentette a korban való teljes jelenlétét. Saját művészi fejlődésével megadta számunkra a módszert is, amellyel sarkában járhatunk a kor legjelentősebb művészeti problémáinak. E módszer - Aba-Novák értelmezésében - az autodidakta festőé. Gyakorlatilag ez a következőket jelenti: Aba-Novákot pályaválasztásakor érte az első világháború; négy éves kényszerű katonai szolgálata, s eközben jobbkarjának féléves sebesüléses bénulása, hátráltatta őt időzített művészi programjának megvalósításában; a program - amelyet ösztönösen tűzött maga elé, s amely menet közben nyert egyre határozottabb formát és igazolást - lényegében ez volt: a korábbi és egyidejű stílusok szellemi és mesterségbeli birtokában eljutni ahhoz a festői kifejezésmódhoz, amellyel a saját korát a legelevenebb művészi nyelven jellemezhetné. Az elevenség magában foglalta az életszerűség és korszerűség - realizmus és modernség - iránti legmagasabb igényét, egyben az előadás elbeszélő módját is: tehát az új műfajhoz a gyökeresen új stílus megteremtését. Nyilvánvaló, hogy e cél megvalósításához nem juthatott el a szokott tanulási menetrend betartásával, vagy egy-egy mesternél való többéves időzéssel - annál kevésbé, mivel a festői elbeszélésnek nem volt modern mestere, sőt maga ez a műfaj is feketelistán állott az adott korszakban. A rajtpont adva volt: alapos rajzi felkészültséggel - amit a Főiskola grafikai osztályán Olgyay Viktortól sajátított el - végigtanulmányozni a gyakorlatban a festői stíluseszközöket; közben szelektálni. megtartani belőlük a céljához vezetőt, s elhagyni az akadályozót.

Mutass kevesebbet