
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 250 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A tévés fiú megkérte Rékát, hogy vetkőzzön mezítelenre. Szégyenlős bár, de az asszony levetkőzött. A két férfi kedvtelve nézegette az arányos, szép női testet. Az idősebbik Tamás felszólította , hogy kezdje izgatni magát. Az első néhány simítás után hozzáért Réka a csiklójához, amely rendkívül kellemes élménynek bizonyult a számára, teljesen kezdett izgalomba jönni. Amint ütemesen dörzsölgette a csiklóját, egyre nehezebb volt eltitkolnia mind nehezebbé váló lélegzését, a "kis" Tamás kérte, hogy a melleit simogassa, már nem is sikerült palástolnia fokozott izgalmát. Ekkor Féner kérte, hogy feküdjön a kanapéra, és úgy folytassa a dolgot. Amint elhelyezkedett, két oldalt melléje léptek. Feltűnt Rékának, hogy a nadrágjuk ugyancsak feszül, azután mindketten előhúzták a nemi szervüket. A tévés a szájához tette a nemi szervét, és Réka először az ajkával simogatta. A "kis" Tamás ezalatt a lába közé dugta a fejét, és anélkül, hogy megzavarta volna az asszony lelkesen dolgozó ujjait, a nyelvével vette kezelésbe.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Adonisz |
|---|---|
| Kiadó: | FOLK-Union |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Vörösmarty Nyomda |
| Illusztrátorok: | Mester Éva |
| Kötés típusa: | tűzött |
| Terjedelem: | 29 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi / Természettudomány / Egészségügy / Szex, Szerelem |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről