
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
A táblákon celluxnyomok.
36
hűségpont
Hogy működik az alku?
Részlet a könyvből: Nyolcvan esztendeje - 1877. november 22-én - született. Iródhatnék ünnepi köszöntő is e napra, hiszen nála idősebb kortársai itt élnek közöttünk, ismerjük barátait, ismerőseit s nem vagyunk kevesen olyanok, kiknek idegenebbek szobrai, képei, mint eleven alakjának emléke. Életműve sem lezárt egész még ma sem. Nemcsak régi újságok sárguló lapjain bukkannak feledett cikkeire az irodalomtörténészek, de levelezése egy részét még azok őrzik, féltő szeméremmel, akikhez íródtak e levelek. Költői nagyságát ma már nem akad, aki elvitatná, helye is ott van elvitathatatlanul Balassi, Zrínyi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany sorában. De mondhatjuk-e azt, hogy végső értékelése már megtörtént, hogy nem lehet többé vita egyes művei értékrendje körül? Moszkvától Párizsig egyre nő azok száma, akik számára neve több már, mint egy kis nép ismeretlen irodalmának exotikus nevei közül egy. Ámde elmondhatjuk-e azt, hogy méltó módon átadtuk már életművét a nagyvilágnak? Hiszen igazában hazai diadalútja is csak a felszabadulás után kezdődött, műve még nem szent hagyomány csupán, hanem ható, mozgató, eleven erő.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Magyar Helikon |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1957 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Révai nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 169 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 17.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Bibliográfiák,életrajzok Írókról, Költőkről |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről