Ady Endre

Egykoron maga Ady is pontosan látta és érzékeltette helyzetét: "Írásaim, különösen a versek, egyszerűen fölháborodást keltettek: voltam bolond, komédiás, értelmetlen, magyartalan, hazaáruló, szóval elértem mindent, amit Magyarországon egy poétának el lehetett érni..." Azután, akárcsak Petőfi életsorsa és megannyi verse, Adyé is valósággal banalizálódott. Mesebeli hős, istenáldotta tehetség,de egyszersmind ő a gőgös zseni, a tékozló fiú is. Olykor többet tudunk már viselt dolgairól, emberi gyarlóságáról, mint költői nagyságáról. A világlíra panteonjában mindenkor elfogadott helye van. A honi költészetben pedig joggal kánon. Ady utánozhatatlan és megismételhetetlen. "Nem csinált iskolát" - bólinthatunk ma is egyetértően Illyés Gyula 1934-es megállapítására. Tudjuk, másolóig elűzte magától, kigúnyolta őket. "Mégis volt hatása" - folytathatjuk Illyés Gyula egykori gondolatmenetét. Igen: "a költői bátorságra, az újítás és a kiállás merészségére, erre valóban ő tanította az utána következő nemzedéket. Ez a hatása fölmérhetetlen és fölbecsülhetetlen". Ady sajátos életpályája és kivételes munkássága nemcsak könyvtárnyi szakirodalom tárgya, hanem - immár jóval több mint fél évszázada - a magyar iskolák tananyaga is. Tanították így is, úgy is, amúgy is. Épp ezért ebben a könyvben nem akarunk mindenütt és nem mindenáron új olvasattal előrukkolni, inkább csak összeterelnénk az időpróbát is kiálló ismereteket a középiskolák diákjainak és tanárainak. Reméljük, hogy a felidézett adatok, tények, események szövetén átsejlik majd a tanulmányszerző kamaszkori olvasmányélménye is, amely hajdan Ady-rajongóvá tette, és a tudatos újraolvasás azon izgalma is, amely az ifjonti lelkesültséget tiszteletté érlelte.

Mutass kevesebbet