Aetas 2009/4.

A szőlő telepítése és művelése igen nehéz és nagy szakértelmet igénylő munka volt már az Ószövetség világában is. A dimbes-dombos táj meredek lejtőin csaknem mindenütt a kiszemelt terület teraszosítását kellett elsőként elvégezni, hogy a télvíz idején lezúduló esővíz ne tudja elmosni az egyébként sem túl vastag termőréteget. Ezt követően a kövektől való megtisztításon volt a sor, majd jöhetett az ültetés. A palesztinai parasztok sem ma, sem pedig az ókorban nem kötötték karókra a szőlőt, a fürtök normális esetben a földön szétterülve várták a szüret napját. A lugast ismerték, hiszen egyébként értelmezhetetlen volna a békés jólét egyik metaforájaként használt kifejezés: a szőlőtőke alatt ülni (1Kir 5,5; Mik 4,4; 1Makk 14,12). A szüret után a termés a kert területén, a sziklába vágott sajtóba került, amelyből egy vagy több cső vezetett egy vagy több közeli medencébe. A kitaposott levet azután ebben a medencében érlelték. Ezt követően nyilván a szűrés és más, nélkülözhetetlen munkafolyamatok következtek, de ezekről az ószövetségi szöveganyag alapján egészen pontos képet alkotni egyelőre nem teljesen lehetséges. Kőszeghy Miklós tanulmányát számunk 5-16. oldalán olvashatják.

Mutass kevesebbet