
(2 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
"Nagymamával napok óta mondogatjuk, hogy milyen bűnöket követtünk el, és hogy ezekért mind bocsánatot kérünk. Csapkodjuk a mellünket, ököllel. Bár én nem emlékszem, hogy örvendtem felebarátom baján, és hogy hamisan esküdtem volna. De az igaz, hogy mások vagyonát irigyeltem. A Kelemen rózsaszín babáit meg a lakókocsit, amiket Amerikából kapott, azokat tényleg. Nagyon. És az is igaz, hogy hajthatatlan vagyok néha a rosszban. De nagymama szerint ez nem olyan nagy baj, és biztos lehetek benne, hogy azért beírnak az élet könyvébe. Ő már nem olyan biztos benne. Nem mintha olyan sok rosszat tett volna, hanem mert az ő korában sosem lehet tudni. És akkor anya ott fog sírni, ahol senki sem látja. Szerinte anya visszasírja még őt, aki az életét áldozta fel érte, de akkor már késő lesz. A lelkiismeretével meg majd neki kell elszámolnia. Én kérem az Istent, hogy mindenkit írjon be a könyvébe, az én édes anyukámat, az én édes apukámat, az én édes nagymamámat, az én édes Dodókámat. Ő most nincs itt. Dodó az én másik papám. Őt úgy kell hívni, hogy nevelőapa, de ez vacak egy szó. Én neveztem el Dodónak, de már anya és nagymama is csak így hívják."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639356123 |
|---|---|
| Kiadó: | Noran |
| Kiadás éve: | 2001 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | AduPrint Kft. |
| Borítótervezők: | Rippl-Rónai József |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 187 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Jó könyv, ajánlom mindenkinek!
Az első könyv, amit olvastam Lugosi Viktóriától. A regény betekintés egy gyermek őszinte lelkébe. Kíváncsi vagyok a többi írására is.