
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Egy a trianoni békediktátum miatt szülőföldjét elhagyni kényszerülő, majd a Ludovika Akadémián hadnaggyá avatott, és a Felvidék, majd Erdély visszafoglalásában részt vett, később orosz fogságba esett, 1948-ban hazatért és az 1956-os forradalomban a keszthelyi nemzetőrség parancsnokává választott, és ezért halálra ítélt, de a megtorlás elől Ausztriába szökött katonatiszt, később villanyszerelő életútját kíséri végig, dokumentum hűséggel a regény, amely a második világháborúról és a forradalomról szól. „Amikor a tér fölé ereszkedő sötéten kavargó alkonyi felhők alatt, az alig két-három fokos hideg, szeles időben az egykori premontrei rendház és a szembeni, volt Hungária kávéház között, a Fő téri házak ablakaiba állított vibráló gyertyák fényében felcsendült a Himnusz dallama a Tanácsháza tetejére szerelt hangszóróból, és a tömeg énekelni kezdett, hirtelen hópelyhek ereszkedtek alá a szürke, magas égből. Tarnai István villanyszerelő brigádvezető, egykori Ludovikát végzett százados, most nemzetőrparancsnok ott állt, körülötte pedig a brigádtagok és hullottak rájuk a szél csapkodta hópelyhek, miközben egyre hangosabban énekelték a Himnuszt, mintha dacolni akarnának a piros-fehér-zöld zászlókat cibáló hideg, jeges széllel."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639302597 |
|---|---|
| Kiadó: | Kairosz Kiadó |
| Kiadás éve: | 2001 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Text-Print Nyomdaipari Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 173 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Ajánló írásához kérjük, jelentkezzen be!