Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Akit az istenek szeretnek

Akit az istenek szeretnek - Infeld, Leopold - Régikönyvek
(1 vélemény)

L. Infeld lengyel fizikus és matematikus Evariste Galois-nak, a modern algebra egyik úttörőjének életét és munkásságát írta meg e regényében. Szinte hihetetlen, de igaz történet ez. Napóleon korában születik egy fiú, aki annak a tudományos Párizsnak a legjobb tradíciói között nevelkedik, amelynek Lagrange, Monge, Laplace, Cauchy voltak a nagyjai. Rövid élete hősiesség és tragédia. Magatartása szinte kihívó. Nagyszerű matematikai képességekkel rendelkezik. Professzorai üldözik - diáktársai semmibe veszik. Kizárják az iskolából, mert harcos republikánus. Gyűlöli Lajos Fülöpöt és rendszerét. Kétszer is börtönbe kerül. A 21 éves ifjú hányatott élete egy lealázó szerelmi ügy miatt kiprovokált párbajban végződik; a párbaj előtti 13 órában megírt tudományos végrendelete minden idők egyik legnagyobb matematikusává tette. Korszakalkotó felfedezéseinek elismerését nem érthette meg, életében semmi elismerésben sem részesült. Galois életrajzán átszövődik a XIX. századi Franciaország - Franciaország Napóleon bukása után a Bourbonok alatt; az 1830-as forradalom kavargó napjai, melynek Galois oly tragikus részese volt. Galois élete talán a legmegrendítőbb a matematikusok történetében. A szerző egyszerűen és drámaian, az összes rendelkezésre álló történelmi dokumentumok gondos áttanulmányozása alapján írta meg regényét. Galois-t, amikor meghalt, csak lángoló republikánusnak ismerték, aki szerette hazáját és a szabadságot, aki gyűlölte az elnyomást és harcolt ellene. Galois élete végén már csak matematikai tudásával akart magának halhatatlanságot kivívni. Infeld kiválóan mutatja be, hogy Galois a matematikus és Galois a forradalmár - egy ember.

Fordítók:
Tarján Rezsőné
Kiadó:
Gondolat
Kiadás éve:
1976
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
II. változatlan kiadás
Nyomda:
Athenaeum Nyomda
ISBN:
9632803183
Kötés típusa:
kemény papírkötés
Terjedelem:
462 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 13.00cm, Magasság: 19.00cm
Súly:
0.40kg
Kategória:
Előszó 7
Királyok és matematikusok 11
Lázadás a Louis-la-Grand-an 35
"Matematikus vagyok" 67
Üldözötten 119
A forradalom évében 148
"Lajos Fülöpre!" 227
Sainte-Pélagie 297
A visszanyert szabadság 342
Utószó 423
A kiadó utószava 444
A kiadó jegyzetei 449
Bibliográfia 456

Infeld, Leopold

Infeld, Leopold  további könyvei

30%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1987
Antikvár könyv
3 000 Ft 2 100 Ft
60%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
3 200 Ft 1 280 Ft
40%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1972
Antikvár könyv
1 000 Ft 600 Ft
akár 60%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • 2018. 06. 24. 14:51

    Még 1979-ben egyik matematikus kollégám mesélt erről a tragikus sorsú francia matematikusról, akit egy nőcske felhasználásával párbajra kényszerítettek. és megölték. Párbaj előtti éjszaka maradt gondolatai leírására(talán egyetlen pozitívum ebben a történetben, hogy talán sohasem jegyezte volna le csoportelmélettel kapcsolatos gondolatait). később sajnos az egyébként nagyon tehetséges, de alkoholistává vált munkatársamat a saját falumból származó biztonsági őr halálra verte a Kelenföldi p.u. közelében. A két matematikus emlékére olvastam el ezt a könyvet