
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 240 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az utóbbi két-három év jelentősnek mondható változásokat hozott a magyar gazdaság életében. A nagymértékű centralizációra, az állam fokozott, direkt szerepvállalására, a merev és eltorzított tulajdoni struktúrára épülő gazdaság működési zavarainak fokozódásával párhuzamosan „új" piaci intézmények jelentek meg, és találják meg fokozatosan helyüket a gazdaság vérkeringésében. Ezen változások legdinamikusabb területe kétségtelenül a pénzügyi szféra. A pénzügyi rendszer radikális átalakulása a kétszintű bankrendszer alapjainak lerakásával, 1987. január 1-jével indult meg. Ezt követően az események felgyorsultak, új befektetési, tőkeallokációs lehetőségek teremtődtek a befektetni szándékozók számára, virágzásnak indult az értékpapírpiac. A fejlődési folyamat egy újabb jelentős állomását jelentette 1990. június 21-én az első hazai tőzsde, a Budapesti Értéktőzsde hivatalos megalapítása. Az értékpapír-forgalmazás, befektetői tanácsadás, tőzsdei kereskedelem komoly szakértelmet és megbízhatóságot igényel. Értékpapírpiacunk zavarainak okai között találjuk többek között azt, hogy sokszor maguk a befektetők sincsenek tisztában az egyes értékpapírok sajátosságaival, a befektetések alapelveivel. Komoly tanulási folyamat áll még előttünk, amiben értelemszerűen a szakmabelieknek kell élenjárniuk. Az elmélyült közgazdasági, pénzügyi és technikai ismereteken túl mindenképpen szükséges, hogy a tőzsdei kereskedők, brókerek megfelelően eligazodjanak a munkájukat érintő joganyagban, ismerjék a legfontosabb jogszabályokat. E könyv a fenti követelmény minél sikeresebb teljesítéséhez kíván segítséget nyújtani. A jogszabályokat - a könnyebb áttekintés és kezelhetőség érdekében - az esetek többségében kronológiai és hierarchikus sorrendben (törvény, törvényerejű rendelet... stb.) közöljük. Előfordul, hogy az egyes jogszabályok vagy jogszabályrészek megértéséhez, illetve megtanulásához más jogszabályok ismerete is szükséges. Az ilyen utalások, kapcsolódások a jogszabályszövegben jelölt, és a lap alján olvasható lábjegyzetekben találhatók. A könyv összeállításánál figyelemmel voltunk arra is, hogy elsősorban nem jogászok számára készült. Az anyagfeldolgozás megkönnyítése céljából a jogszabályokat magyarázó szöveggel, ahol pedig szükséges, fogalommagyarázattal vagy definícióval láttuk el. Ugyancsak a lap alján olvasható azon tanulmányok címe, amelyek véleményünk szerint akár a vizsgára való készülésnél, akár a napi gyakorlatban is haszonnal forgathatók.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Budapesti Értéktőzsde |
|---|---|
| Kiadó: | Tőzsdetanács |
| Kiadás éve: | 1990 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Zeneműnyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 275 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.50 cm, Magasság: 23.50 cm |
| Kategória: | Tankönyvek / Jog, Törvény / Közgazdaságtan / Pénzügy, Számvitel |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről