Alexandriai négyes II.

Amikor ez a mű Angliában megjelent, némelyek a regényforma forradalmi megújulását köszöntötték benne. Felépítése csakugyan szokatlan: az első rész, a Justine, egy titokzatos mű történetét mondatja el egy íróval; a második, a Balthazar, egy kabalista orvos szemszögéből tekinti át ugyanazt; a harmadik, a Mountolive, a nő férjét állítja a középpontba, s csak a negyedik, a Clee viszi időben is tovább a cselekményt. De világsikerét Durrell valószínűleg nem ennek a regénytechnikai újításnak köszönheti, hanem annak a szuggesztív képnek, amelyet egy különös városról, a harmincas évek Alexandriájáról fest. Kleopátra és Kavafisz városa ez, ősi bujaságé és modern életérzésé. Embersűrűs levantei vadon, és mégis a fojtogató magány világa, amelyből csak a szexualitás ígér kitörést. Durrell ezt a négyszínnyomatú Alexandria-képet avagy kollektív lélektani kórképet át- meg átszövő elemző, mondhatni, filozófiai jellegű megjegyzéseivel. Hogy a regény mégsem lesz "nehéz" olvasmány, az főként költői, plasztikus stílusának tulajdonítható: bármennyire kifinomult és elvont is olykor, mindig érzékletes és érzéki, hiszen a célja, mint a második rész bevezetőjében írja a szerző, a "modern szerelem" vizsgálata volt.

Mutass kevesebbet