
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A tanárképző főiskolák 1972-es tanterve határozza meg a képzési célnak megfelelően az egyes tárgyak anyagát. A jelen tankönyv tárgyát is ez a tanterv szabja meg. Rendeltetésénél fogva a szaktudomány szempontjából csupán bevezető lehet egy ilyen munka. Éppen ezért legfontosabb célkitűzésünk az volt, hogy a tanterv adta lehetőségek között az absztrakt algebra szemléletmódját próbáljuk nyújtani a könyvet tanulmányozóknak. Amint ez a matematika valamennyi területén szokásos, így a jelen esetben is lehetőleg konkrét vizsgálatokból igyekeztünk kiindulni és ezekből mind magasabbra jutni az általánosítás, az absztrakció szintjén. Az algebrai vizsgálatokban is fontos szerephez jutó relációk és leképezések jelentőségét kívántuk kidomborítani azzal is, hogy ezek előtérbe állításával tárgyaljuk a kombinatorikát, a mátrixokat stb. Különösen fontosnak ítéljük az algebrai struktúrák legalapvetőbb tulajdonságainak kihangsúlyozását. Az algebra a matematikának egyik igen rohamosan fejlődő ága. Nemcsak terjedelmében bővül az algebra, hanem mélységében is és az általánosságra való törekvésben is. Ezt itt természetesen nem követhetjük. Ezért az érdeklődők részére ajánljuk az irodalomban feltüntetett bevezető jellegű könyveket, amelyeknek a száma az utóbbi évtizedben örvendetesen megnőtt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631731375 |
|---|---|
| Kiadó: | Tankönyvkiadó Vállalat |
| Kiadás éve: | 1978 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Második kiadás |
| Nyomda: | Vas megyei nyomdaipari vállalat |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 475 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.80 kg |
| Kategória: | Tankönyvek / Egyetemi, Főiskolai / Természettudomány / Matematika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről