Alig hallom a harangszót

A gyerekkor, a második világháború nyomasztó időszaka, az ötvenes évek légköre, a világra eszmélés folyamata továbbra is vissza-visszatérő témái Fábián László lírai hangvételű, szabadversszerűen hömpölygő elbeszéléseinek. De mellettük egyre jelentősebb szerephez jutnak korunk elllentmondásait s általában emberi mivoltunk tragikus alapkérdéseit példázatokban megfogalmazó történetei. Kötetnyitó művében, egy lovas szobor kapcsán, indulatosan és dühösen, történelmi tényeket sorolva állítja elénk Dózsa György alakját, aki jelképpé magasodva, máig hatóan azonosult a praszti sorssal és nyomorúsággal, s ezért nem lovon, hanem lángos trónuson ábrázolhatjuk csak őt méltóképpen. Legsikerültebb elbeszéléseiben pedig a különböző formában jelentkező szellemi terror káros és torz következményeit, a szexuális eltévelyedést jeleníti meg, leleplezve közben a polgári erkölcsök álszent voltát, az egykori paraszti élet megkötöttségeit, zord erkölcsi törvényeit is. Más hangvétel, más szemlélet és más írói módzser jellemzi azokat a rövid lélegzetű, kísérleti jellegű írásokat, melyekben egy-egy lelkiállapot, hangulat, lehetőség, esemény vagy látomás korszerű ábrázolására vállalkozik, a tőle megszokott találékonysággal, ízes és érzékletes nyelven. ... számomra (de vajon miért csak számomra?) a novella az önfeltárás legkivált magamutogató formája, szemérmetlen és gátlástalan, mert általa vallomást kell tennem a mit gondja mellett (amit még elviselhetőnek tartok) a hogyan gondjáról (ami már a legfölső tűréshatáron mozog), és talán jobban érthető, ha ismételten hangsúlyozom, hogy nem csupán a mit-ről és a hogyan-ról, hanem azok gondjáról, ez pedig az én szememben (még inkább a szívemben) az alkotói (legyek nagyképű? a művészi!) formálás (de talán csak tapogatózás, keresgélés) kérdéseinek folyamatos és több szempontú mérlegelése, amely - előbb vagy utóbb - mániákus céljaimhoz: regényeimhez (azok megoldásához) közelít vagy közelíthet, de - legalábbis - közelíthetne (és ez százszorta jobban óhajtó, mint föltételes mód), mert én (ám essék-e szó erről is?) mégiscsak regényírónak szeretném látni magamat (előző könyveimet: Hazatérő lovam körmén virágos rét illatát hozza, avagy furcsa görcs a torokban, A paradicsom szörnyű gyermekei - regényeknek tartom és mondom következetesen), tehát az én novellám - valamilyen szempontból - (és ugye, ez nem sért senki mást?) regényeimnek: megírtaknak és megírásra váróknak rendeltettek alá, lám, ezt most be is vallom, mielőtt bárki is szememre hányhatná, de bevallom e gyűjtemény szerkezetével szerkesztésével szintúgy, mivel - mondottam is - számomra a novella az önfeltárás legkivált magamutogató formája...

Mutass kevesebbet