
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Sorozatunk 16. kötete az Alkalmi beszédek címet viseli. Ezúttal is a kéziratos hagyatékra támaszkodtunk, a Márton Áron Múzeum és a Batthyaneum dokumentumaiból válogattunk. A beszédek (és néhány levél) témáját illetően gazdagabb a válogatás, a vallási ünnepekhez kapcsolódó szentbeszédek mellett, tanév- és kiállításmegnyitó szónoklatokat, sírbeszédeket, köszöntőket; jubileumi vagy ünnepi felszólalások, zeneesztétikai előadások vázlatait találhatják a kötetben. Az időhatárok 1925-től 1973-ig terjednek, a súlypont a harmincas-negyvenes évekre esik. A kötet anyaga két csoportra osztható. Az első részben a kronológiai szempontot másodlagosnak ítéltük, a (szent) beszédek sorrendje a liturgikus év felosztását követi: Advent első vasárnapjától Krisztus Király ünnepéig. Majd a Halottak napján elmondott egy-egy beszéd után vegyes tartalmú szövegek következnek. Márton Áron papsága idején (1924-1938) a katolikus egyház, akárcsak a többi vallásfelekezet, szabadon szerveződhetett és működhetett, intézményei, hitbuzgalmi egyesületei átszőtték a lelkipásztori munkát. Az intézményesült vallási mozgalmak ünnepei kiváló alkalmat jelentettek a fiatal papnak, hogy ezeken a találkozókon is szívhez és észhez szóló beszédeket mondjon.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786065560963 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Márton Áron hagyatéka |
| Kiadó: | Pro-Print Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2018 |
| Kiadás helye: | Csíkszereda |
| Nyomda: | Pro-Print Kiadó Kft. nyomdája |
| Borítótervezők: | K. Molnár Tamás |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 213 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom / Egyéb |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről