Államférfiak

A romlottság a bűn karjára támaszkodva írta Chateaubriand, miután megpillantotta Napóleon egykori külügy- és rendőrminiszterét, amint karonfogva bevonultak XVIII. Lajos királyhoz. Felháborodott megállapítását történészek és írók nemzedékei idézték fel egyetértően. De olyanok is akadtak, akik szerint Talleyrand és Fouché nem áruló volt, hanem két rendkívül tehetséges államférfi. A különböző politikai rendszerek szolgálatában mindvégig a francia forradalom vívmányainak megőrzésére törekedtek, s azokkal fordultak szembe, akik e vívmányokat veszélyeztették. A személyekhez való hűtlenségük egy ügyhöz való hűség következménye volt. Csak akkor szőttem összeesküvést, amikor a franciák többsége cinkosom volt, s velük együtt a haza üdvét tartottam szem előtt jelentette ki Talleyrand, s ezt Fouché is elmondhatta volna. HahnerPéter kötetében e két híres és hírhedt államférfi politikai tevékenységét és magánéletét mutatja be a régi rendtől a forradalmon, konzulátuson, császárságon és restauráción át, egészen a júliusi monarchiáig. Hosszú pályafutásuk, tartós hatalmuk, nagy befolyásuk éspolitikai tisztánlátásuk miatt inkább őket tekinthetnénk koruk igazi képviselőinek, mint XVI. Lajost, Mirabeau-t, Robespierre-t, Babeuföt, Barras-t vagy Napóleont. A szerző ezért őket állította a forradalmi és napóleoni dráma középpontjába, az ő párhuzamos életrajzuknak a hagyományos megközelítésektől eltérő, új értelmezésével idézi fel a francia és európai történelemnek e fordulatokban gazdag, mindmáig lenyűgöző és tanulságos korszakát.

Mutass kevesebbet