Általános színtan és látáselmélet (dedikált)

A környezetformáló müvészetek elemi, legfontosabb kifejező eszköze a sik és térformák rendje. A környezetformáló müvészetek fogalmához sorolnám a városépitészet, épitőmüvészetet, belsőépitészetet, gépipari formatervezést, kerámia-, porcelán-, üveg-, textiltervezést, alkalmazott grafikát, tehát a tárgyformáló müfajokat. Bármely müfaj alkotásának leolvasható, egyértelmü formatisztasága azt mutatja meg, hogy az alkotó tervező milyen sik, vagy térformáló képességgel bir. Természetesen a mü megvalósitása során sik vagy térelképzeléseket az alkotó csak akkor tudja megvalósitani, ha megfelelő technikai ismeretanyaggal, tapasztalattal is rendelkezik. Gropius a XX. század egyik legnagyobb épitésze és müvészetpedagógusa, igen szellemes meghatározásként emliti egy előadásában azt a gondolatot, amelyet a japán épitészetre legerősebben ható ZEN-BUDDHIZMUS filozófiájában talált. Ez a definició igen találóan jellemzi a müvészi ösztön és technika közötti viszonyt: - "Dolgozz ki egy hibamentes technikát és az inspiráció kegyét én adom meg." - Vagyis Gropius azt a felismerését magyarázza a fenti idézettel is, hogy a veleszületett tehetség, "a müvészi adottság" csak megfelelő technikai elsajátitásával válhat szabaddá. A környezetformálás bármely müfajában az alkotó müvésznek ezen kép alaptulajdonságán kivül, (mint az alakitóképesség és a technika uralása) még egy igen lényeges adottsággal kell rendelkeznie. Szükséges az a képesség is, hogy a látható világot összefogja, szerves egésznek tekintse, amelyben azután a részletek szoros összefüggésben állnak egymással.

Mutass kevesebbet