
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 320 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Magyarországon számbavehető alumíniumipar csak a harmincas évek második felében alakult ki. A magyar ipar szakemberei az alumínium technológiáját részben a hazai repülőgépgyártás kifejlődésével, részben pedig az országban keletkező villamos távvezetékek építésével párhuzamosan tanulták meg. Az ipar egyéb ágazatai is használtak fel kis mennyiségben alumíniumot és ötvözött alumíniumot, de ezek nagyobbmértékű elterjedésének igen sok akadálya volt. Első és legnagyobb akadály volt az alumínium újszerű technológiája és kényes kezelési módja, amellyel szemben, különösen a kis- és középipari felhasználók igen nagy idegenkedést éreztek. Az alumíniumnak és ötvözeteinek technológiája lényegesen több tudást, szigorúbb módszereket, tökéletesebb berendezést kíván, mint az eddig általában használatos nehézfémeké, és így azok, akik az alumíniumot úgy akarták megmunkálni, mint az eddig használatos nehézfémeket, természetesen igen gyakran selejtet gyártottak, és ezért bizalmatlanul fordultak el az alumíniumtól. Sajnos, az alumínium technológiájának ismerete még ma is meglehetősen szűk körre szorítkozik, főleg azért, mert az alumínium technológiájának eddig alig volt magyar irodalma. A magyar alumíniumipart a háború utolsó fázisában igen súlyos veszteségek érték, mind berendezésben, mind tanult műszaki személyzetben. A felszabadulás után szinte mindent újra kellett kezdeni. Üzembe kellett helyezni a sérült és leszerelt kohókat és hengerműveket, és meg kellett kezdeni az alumínium technológiájának széles körben való terjesztését, illetve ismertetését. Igen hasznos munkát végzett ebben az irányban, mindaddig míg fennállt, az Alumínium Tanácsadó Iroda. Ennek munkájába majdnem minden számbavehető szakemberünk belekapcsolódott, és minden lelkesedésével és tudásával szolgálatára állt az újraéledő alumíniumiparnak. Itt vetettem fel még 1947 őszén azt az ötletet, hogy szervezzünk a Mérnöki Továbbképző Intézet rendezésében egy alumíniumtanfolyamot, amelynek keretében az alumíniumbányászat, kohászat, technológia és felhasználás különböző fejezeteinek előadását bízzuk a legkiválóbb szakemberekre, majd ezeket az előadásokat adjuk ki egy kézikönyvben. Ez a kézikönyv ölelje fel a bányászat, a kohászat, a technológia, a felhasználási területek jelenlegi állapotát, illetve helyzetét, és így szolgáljon útmutatással, tanáccsal minden alumíniumot gyártó és felhasználó szakembernek, ötletemet mindenki lelkesedéssel fogadta. A Mérnöki Továbbképző Intézet igazgatója, dr. Michailich Győző műegyetemi tanár, szintén igen nagy megértéssel támogatta az elgondolást, és végül az Iparügyi Minisztérium jelentős anyagi támogatásával megszületett a tanfolyam, és most az Alumínium Kézikönyv.
Mutass kevesebbet
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről