
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Antikvár bolt
A szerző által dedikált.
Állapot fotók

80
hűségpont
Hogy működik az alku?
Több mint 5500 mérföldes amerikai kóborlása során a Szerző elképesztő kalandokat él át. New Yorkban ortodox zsidók fekete taxisofőrje lesz, majd szexbárba megy szőke néger barátnőjével. Később jelentkezik az amish egyházba, látogatást tesz a kaszinóindiánok között és a görkorcsolyás imaházban, hogy ezer mérfölddel arrébb egy többnejű mormon legszebb kis feleségének az ágyában aludjon. Szexleckét a metodista egyház papjától vesz, tangózni nyolcvanéves kánkángörl tanítja. Mindeközben konstalálja, hogy a Magyarországon élő Amerikai Álomnak semmi köze sincs a valósághoz, sőt Amerika álma önmagáról - a popkultúra - szintén olyan vélekedésekre épít, melyek nem állják ki a hétköznapok próbáját. Ám Amerika működik. Talán azért, mert a sokféle ember, aki ott él, megegyezett valamiben. Egy fikcióban, melyet megátalkodott eltökéltséggel együtt vallanak. Ezt a fikciót többféleképpen hívják. Hívják személyes szabadságnak, hívják az alapító atyák szándékának, hívják alkotmánynak, de leggyakrabban mégiscsak Amerikának hívják. Mert Amerika a XXI. században is álom maradt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630947305 |
|---|---|
| Kiadó: | Kossuth Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 316 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Dedikált, Aláírt Könyvek / Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről