Amikor

"Amikor ezt olvasod, nyájas olvasó, mindenféle emberekkel találkozol. A felmenőimmel, akik reménytelen kísérleteket tettek arra, hogy emberi formát kölcsönözzenek nekem, meg hogy ne lógjak ki mindig a sorból. E kísérletek jórészt sikertelennek bizonyultak. Ez az írás róluk szól. Aztán találkozol egészen másféle emberekkel, akik az időben közel jöttek hozzám és ösztökéltek valami olyasféle felé, amiről sokáig nem is sejtettem, micsoda. S majd megint másféle emberekkel, akikről ugyan sok mondanivalóm nincsen, pedig sokat köszönhetek nekik, mert daccal, fogcsikorgató ellenállással ők vérteztek fel. Valamint lankadatlan figyelemmel: nehogy egyszer csak hasonlítani kezdjek rájuk. Ez az írás róluk szól. Mellesleg az én életemmel ismerkedsz meg, ez amolyan életrajz-féleség. Szóval ez az írás rólam szól. De miközben szereplőim és én ülünk egy zugolyban és pergetjük a történet rokkájának kerekét, egyszer csak a hátunk mögött kinyílik egy ajtó, melyről nem is tudtuk, hogy ott van és besétál valaki. És nemcsak bejön, de elkezd beszélni is, ráadásul egészen mást, mint amiről addig szó volt. Kitessékelhetném, de nem teszem, mert ez így nekem valahogy jobban tetszik. Vagyis ez az írás róluk is szól. És ráadásul ott vagy Te is, nyájas olvasó, a saját ajtóiddal, saját emlékeiddel, saját képzeleteddel. Mert ez az írás rólad is szól. Végül is ez az egész nem más, mint a Világ, amelyben mind együtt vagyunk, fő- és mellékszereplők, én magam, és Te, nyájas olvasó, amikor ezeket a történeteket olvasod, amikor..."

Mutass kevesebbet