Amikor a belgák tolatnak

Koppány Zsolt első novelláskötete 1992-ben jelent meg. Hétköznapi passió címmel, a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Mándy Iván fülszövegének első mondata: "Koppány Zsoltot nemzedéke egyik legtehetségesebb prózaírójának tartom." Következő prózakötetének mondanivalóját nyolc évig érlelte, míg aztán 2000-ben a Lakatos István szerkesztette Bibliotheca Hungarica sorozatban (Magyar Írószövetség-Belvárosi Kiadó) Az elkésett halott címmel megjelent. Az első kötet csupa tragédia, egyetlen mosoly sincs az írásokban. Lehet ezt a könyvet tézisnek nevezni. A második kötet már ironikus-önironikus, de innen sem hiányzik a tragikus hangvétel, a folyamatos és szakadatlan negatív fejlődéstörténet. Egyik kritikusa ezeket a novellákat balladáknak nevezte. Hangvétele, mondatszerkesztése modernebb, mint az elsőé. Talán antitézis? Lehet. Az Amikor a belgák tolatnak novelláit és elbeszéléseit a szerző végletes, Krisztus-hívő, ugyanakkor az Isten hiányát érzékelő, de oldottabb írásmód jellemzi. Talán ez a kötet novellisztikájának szintézise. Ebben, a legújabb könyvében találkozunk legtöbbször a szexualitással, a hősök ügyetlenkedéseivel, lágy humorba ágyazva a nők iránti már-már beteges tisztelettel, szeretettel és szerelemmel, majd az ebből adódó örökös bukásokkal. A könyv a hatvanas évektől napjainkig húz koloritban gazdag ívet. Az író az asszociatív lírai novellatípus művelője. Hogy 1988-ban költőként indult, legvadabb soraiból is tisztán kihallatszik. Novellái prózaversként is értelmezhetőek. Alapjában véve lírikus.

Mutass kevesebbet