Ámos Imre (1907-1944) - Emlékkiállítás

Részlet: Ámos Imre művészete zárt világ. A szemlélőtől teljes odaadást és elmélyedést követel. Ha valaki odaképzeli magát a főiskolás ifjú kopár, műterem és lakás célját egyaránt szolgáló szobájába a meghitt, beszédes tárgyak közé, vele együtt emlékszik vissza halott anyjára, gyerekkorára, vagy gyönyörködik szeretett felesége vonásaiban; elkíséri az elzsongító munkája mellett minden nélkülözéssel kiegyező fiatal festőt Szentendre csillámló, párás partjain és ódon utcáin keresztül a munkaszolgálatosként végigjárt orosz síkságra, majd itthon, a különféle munkatáborokba - egészen előresejtett kegyetlen haláláig - Ámos festészete kitárul, ezer lágy dallamon zengi el alkotójának szelíd, halk panaszait, nyomasztó emlékezéseit, vágyát egy nyugodt, avartalan élet után, majd a vég közeledtét érezvén bomlasztó szívdobogását, gyötrő halálfélelmét. Ámos Imre művészete teljesen egybeforrott életével, gyermekkori emlékeivel, szűk környezetével, szinte sohasem lép ki az ezek által alakított zárt világból, s mégis olyan élményeket láttat vásznain, melyek nem egyedül övéi. Többen, nagyon sokan ismernek hasonlókat az álmodozó, gyöngéd szívű emberek fajtájából, késői művei pedig egyenesen tömegek érzéseit szólaltatják meg, akiket irtózatba, szenvedésbe vagy mártírhalálba kergetett a második, s eddig legszörnyűbb világégés esztelen üldözési és öldöklési láza. A festészet és grafika nyelvén egy kegyetlen, gyilkos történeti korszak megrettent társadalmának érzéseit fejezi ki, mint mártírtársa, Radnóti Miklós a költészetben, így mondanivalója a meggyőzés erejével még nagyobb súlyt nyer.

Mutass kevesebbet