Ámos Imre Múzeum - Anna Margit Gyűjtemény

Részlet: Az 1944-ben ismeretlen helyen és körülmények között elpusztult festőművész, Ámos Imre életműve meghatározó a második világháborút megelőző évek művészettörténetében. Nem volt forradalmár egyéniség, sorsát, megsejtett halálát mint elkerülhetetlen, eleve rászabott végzetet viselte. Érzékeny lényével viszont felfogott mindent, ami körülötte történt, egyéni tragédiáján keresztül magába szívta milliók fokozódó félelmét, bizonytalanságát, rettegését. 1907-ben született Nagykállón, az egyik legrégibb magyarországi héber településen. Gyermekkorának szigorú vallásos légköre, a kállói szent rabbiról keringő mesék, a hagyományos keretek között megtartott ünnepek, szokások egy életre szárnyakat adtak fantáziájának. Az érettségi bizonyítvány megszerzése után családja kívánságára először a Műszaki Egyetemet próbálta, majd nagybátyja anyagi támogatásával a Képzőművészeti Főiskolán kezdte meg tanulmányait. Jelentős kezdeti sikerek után 1934-ben Rudnay Gyula tanítványaként végzett. Ámos magábaforduló, munkájának élő ember volt. A sokat csalódottak szigorú bizalmatlanságával zárkózott saját világába, ahová csak a féltve szeretett művész élettársat, Anna Margitot engedte. Gondolatainak, napi létükért, egzisztenciájukért folytatott harcainak megrázó dokumentuma 1935-től 1944-ig vezetett naplója. Ezekben a feljegyzésekben vall a kortárs képzőművészetről, zenéről, kritikáról, művészekről. Megörökíti néhányhetes párizsi útjuk legfontosabb mozzanatait, a viszonylagos nyugalomban töltött szentendrei hónapokat. Ír kudarcairól, egyre szűkebb térre szorított művészi próbálkozásairól. Ámos végigélte a megaláztatás, az igazságtalan mellőzés, kilakoltatás, éhezés, ismétlődő elhurcolások poklát. 1940-től hosszabb-rövidebb ideig teljesített szolgálatot különböző munkatáborokban, 1942/43ban 14 hónapot töltött orosz frontszolgálaton. Flekktífuszban, tüdőgyulladásban, meleg holmi nélkül az orosz télben sokszor egy hajszál tartotta életét. Amikor lehetőség volt, egymás után rótta papírra, kétségbeesett jeleit, megkínzott emberségének állapotrajzait. A festőművészből alkalmanként kikívánkozó versek ma már közismertté vált naplójának kiegészítéseként írásos, gondolati közlésvágyát mutatják elvontabb, kevésbé konkrét kifejezési lehetőségekkel bíró képzőművészeti tevékenysége mellett. A hagyatékában talált 1936 – 1943-ból származó 27 vers Ámos későbbi átdolgozására utal. Az 1942/43-as oroszországi munkaszolgálata alatt, sokszor a benne élő rajzok helyett boríték darabkákra, nyírfakéregre, nyomtatványok hátoldalára rögzített gondolatok viszont változtatás nélkül kerültek egy füzet lapjai közé. Ámosnak már nem volt ideje válogatásukra, stilizálásukra. Ezek a töredékes sorok egy olyan festő kétségbeesett próbálkozásai az üzenetre, akinek kezéből erőszakkal vették ki az ecsetet.

Mutass kevesebbet