Analitikus filozófia és fenomenológia

A ​„nyelvi fordulatról” beszélő filozófiatörténészek nemritkán magától értetődőnek tekintik, hogy e kifejezés úgyszólván előzmények nélküli szemléletváltásra, jelesül a 19–20. század fordulóján az angolszász filozófiában lejátszódott intellektuális forradalomra utal. Manapság kezd finomabb részleteket mutató kép kialakulni e változásról, s egyre inkább úgy látjuk, hogy a német Sprachpilosophie hagyományának ismeretében mind kevésbé indokolt „fordulatról” vagy a nyelvfilozófia alapvetően angolszász voltáról beszélni. Ha máig fennáll valamilyen különbség a tág értelemben vett fenomenológiai és analitikus gondolkodásmód között, az inkább a filozofálás nyelvében, mintsem a nyelv filozófiájában mutatható ki. A fenomenológia művelői jobban bíznak a nyelv művészethez közelítő, kreatív vagy metaforikus használatának hatékonyságában, mint az analitikusok, akiknek legfontosabb maximája: fogalmazd meg egyértelműen állításaidat, hozz fel racionális érveket, és légy nyitott mások ellenvetései iránt! Kötetünk a 20. századi nyelvfilozófia történeti kontextusát, egyes fontos német és angolszász szereplőinek sokszor egymásra utaló gondolatait elemzi, s hozzájárul ama folyamat értelmezéséhez, melynek eredményeként a harmincas évektől élesen szemben álló két hagyomány között az utóbbi évtizedekben lassan élénkülő dialógus bontakozik ki.

Mutass kevesebbet