
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
1935-ben Jung professzor öt előadásból álló kurzust tartott a londni Tavistock klinikán a legkülönbözőbb iskolákból érkezett pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak. Az előadások és az utánuk következő viták anyagát adja közre ez a könyv. Jung azokról az alapelvekről beszélt, amelyekre munkássága épült. Két fő területről volt szó: egyrészt a lélek szerkezetéről és tartalmairől, másrészt a kutatásokban és gyógyításban használatos eljárásokról, köztük a szóasszociációs tesztről, az álomanalíizisről, az aktív imaginációról, az álmokban előforduló szimbólumok ősi jelentéséről. Az előadásokat kiváltképpen élvezetessé tette Jung szemléleletes és szellemes beszédmódja, személyiségének az írott szövegen is átsugárzó varázsa, valamint pszichológiájának lenyűgöző szellemi ereje. Az itt közreadott ismeretek kiválóan alkalmasak arra, hogy bevezessék az olvasót Jung munkásságának alapfogalmaiba: informálisak, ugyanakkor rendezettek. Élőbeszédének lejegyzése pedig maradandó benyomásokat közvetít személyiségéről.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637875735 |
|---|---|
| Kiadó: | Göncöl Kiadó |
| Kiadás éve: | 1995 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Második kiadás |
| Nyomda: | Text-Print Nyomdaipari Kft. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 228 oldal |
| Fordítók: | Vizi János |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Pszichológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.