Angyalok lázadása

Anatole ​France-nak, „az utolsó klasszikusnak” utolsó nagy regénye, az Angyalok lázadása, közvetlenül az első világháború kitörése előtt jelent meg. Ezekben az években Anatole France – aki már a 80-as évektől kezdve mindjobban felfigyelt korának társadalmi mozgalmaira – egyre nagyobb rokonszanvvel tekint a szenvedőkre, és egyre több kétellyel, gúnnyal, csömörrel és megvetéssel szemlélte, ami körülötte zajlik: a harmadik Köztársaság válságos periódusát – a regényben szereplő angyal szavaival: „…a mozdulatlanság leple alatt minden rothadóban van… Elaggott közigazgatás, elaggott hadsereg, elaggott pénzügyi szervezet.” S miközben megértő kétellyel meséli csípős és ájtatos történeteit és legendáit, új mítoszt teremt, s újra a földre hozza a lázadó angyalokat. Egy fantasztikus-szatírikus regény keretében megírja, hogyan döntik majd meg a zsarnok Jehova trónját a szabadság és az emberiesség jegyében. Természetesen France, aki az irónia egyik legnagyobb mestere – Swift és Voltaire egyenes örököse – , sikamlós vidám történetekkel fűszerezi mély életbölcselettel teli, moralizáló regényét. Miközben a regényben megelevenedik az egész európai kultúra sűrített története, az örök kételkedő gúnyos-bölcs mosolyával, elnéző szigorúsággal bírálja kora társadalmát. E sokszálú, több síkon mozgó, rendkívüli művészettel megírt művéből félreérthetetlenül kirajzolódik Anatole France jellemző kettős arca: a rebellis, aki fellázad kora minden csúfsága és képmutatása ellen, és a másik: a szépség, az ifjúság és az emberi értelem örök szerelmese.

Mutass kevesebbet